Az amerikai farmerek újabb egymilliárd dolláros segítséget kapnak a kormánytól
Az amerikai farmerek újabb egymilliárd dolláros segítséget kapnak a szövetségi kormányzattól – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Az összeggel a kormányzat közvetve, az úgynevezett Farmerek a Családi Élelmiszercsomagért-program révén segíti az élelmiszertermelőket és az állattenyésztőket.
A program egyike azoknak a kormányzati erőfeszítéseknek, amelyekkel a Trump-adminisztráció részben a farmereket, részben a nehézségekkel küszködő családokat kívánja segíteni. Az összegből ugyanis mezőgazdasági termékeket vásárol fel, köztük olyan feldolgozott, előre csomagolt árukat is, amelyeket a koronavírus-járvány miatt zárva tartó éttermek nem tudnak átvenni. Ezeket a felvásárlás után ingyenesen a munka nélkül maradt, vagy nehéz anyagi helyzettel küszködő családoknak juttatják élelmiszerbankokon és jótékonysági szervezeteken keresztül.
Az amerikai elnök egy észak-karolinai élelmiszercsomagoló üzemben jelentette be az újabb segítséget, miután személyesen részt vett a republikánusok elnökjelölt-állító konvenciójának első napján az észak-karolinai Charlotte városban.
A szövetségi agrárminisztérium honlapja szerint a tárca augusztus végéig 2.7 milliárd dollárt kíván fordítani a farmerek és a szegény családok megsegítésére. Hétfőn közzétett közleményében a Fehér Ház kiemelte: a program keretében – amelyet Donald Trump áprilisban hirdetett meg – eddig több mint 70 millió élelmiszercsomagot juttattak a rászorulóknak a farmerektől felvásárolt árukból. (MTI, Járai Judit)
Kapcsolódó cikkeink
A német iparnak is odavág a vámháború
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fellélegezhetnek a gyógyszergyártók: nem jön a 250 százalékos büntetővám az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Radioaktív szennyeződést találtak egy népszerű termékben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorodó szaloncukrok: kisebb csomagok várják a vásárlókat idén karácsonykor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >