Az Amazonhoz szegődött a Top Gear volt stábja
Az Amazon cégcsoport online műsorszolgáltatójánál folytatja a világ egyik legsikeresebb, százmilliók által nézett autós műsora, a BBC által gyártott és forgalmazott Top Gear egykori stábja.
Jeremy Clarksont, a Top Gear világhírű előző műsorvezetőjét tavasszal menesztették, miután tettleg bántalmazta a program egyik producerét. Clarkson nélkül nem vállalta a folytatást a Top Gear másik két frontembere, James May és Richard Hammond sem.
A trió már korábban jelezte, hogy máshol és más címmel, de újrakezdi az autós showműsort – a Top Gear cím a BBC tulajdona -, de a rajongók eddig csak találgathatták, hogy hol és mikor láthatják viszont kedvenc programjukat.
Az Amazon európai igazgatója, Jay Marine csütörtökön bejelentette, hogy Clarkson és két kollégája a cég online műsorszolgáltatójánál, az Amazon Prime-nál folytatja, és az első sorozat 2016-ban indul. A cím egyelőre nem ismeretes.
A műsort – a BBC saját statisztikái szerint – 214 országban, vagyis gyakorlatilag az egész világon sugározták, és hetente 350 millióan nézték. Forgalmazása a BBC-nek becslések szerint évi 50 millió font (22 milliárd forint) bevételt hozott.
Clarksonéknak egykori munkaadójuk támaszt majd konkurenciát jelent, a Top Gear ugyanis jövőre szintén újraindul. Az új frontember Chris Evans, a BBC veterán rádiós és televíziós műsorvezetője lesz, és a stábban állítólag helyet kap Jenson Button Forma 1-es autóversenyző is. (MTI, Kertész Róbert)
Kapcsolódó cikkeink
Fulfilment szolgáltatást vezet be Európában az AliExpress
Új logisztikai szolgáltatást indít Európában az AliExpress Local+ néven, amely…
Tovább olvasom >Amazon: a mesterséges intelligencia miatt csökkenhet a vállalati dolgozók létszáma
Az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy belső üzenetben közölte, hogy a…
Tovább olvasom >Royal Mail-lel együttműködve csomagautomatákkal bővíti szolgáltatásait a brit Co-op
A Co-op az első brit kényelmi üzletlánc, amely új csomagautomata-hálózat…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >