Az Amazon megkapta az engedélyt a csomagszállító drónok tesztelésére
Az amerikai légügyi hatóság (FAA) megadta az engedélyt az Amazon webáruháznak, hogy megkezdje csomagszállító drónjainak tesztelését.
Az FAA kikötései szerint a drónokat kizárólag pilótaengedéllyel rendelkező személyek tesztelhetik, a gépeknek a nappali órákban, 122 méter magasan, vagy annál lejjebb kell repülniük és muszáj az irányítójuk látótávolságán belül maradniuk.
A jelenlegi amerikai szabályozás szerint a drónokat tilos kereskedelmi célokra használni. Az amerikai légügyi hatóság azonban most felülvizsgálja az előírásokat, és várhatóan új szabályozást fog kiadni a pilóta nélküli repülőgépek kereskedelmi, illetve rekreációs célokra való használatára vonatkozóan.
Az Amazon még tavaly júliusban kért engedélyt az amerikai hatóságtól a tesztrepülések megkezdéséhez, majd decemberben megpendítette, hogy talán más országokban kezdi meg az Amazon Prime Air nevű szolgáltatás tesztelését.
A mostani megállapodás értelmében az internetes áruháznak havi rendszerességgel kell beszámolnia a tesztrepülések eredményeiről és a programmal kapcsolatos egyéb releváns információkról – adta hírül a BBC News.
Az Amazonon kívül, amely 2013 decemberében rukkolt elő az új szolgáltatás tervével, egyebek közt a kínai Alibaba, a Google és az UPS csomagküldő szolgálat is saját drónflotta kiépítésén dolgozik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Brutális belépő: az Allegro már a magyar e-kereskedelmi piacon is jelen van
A lengyel Allegro e-kereskedelmi óriás fokozza nemzetközi terjeszkedését – ezúttal…
Tovább olvasom >AI-jal gyorsítja az Amazon az aznapi kiszállítást Európában
Az Amazon bejelentette, hogy a következő 12 hónapban 20 új…
Tovább olvasom >Zöld szövetség a város szívében – új korszakot nyit a The Body Shop és a TOURMIX partnersége
Fenntarthatóság, közösségépítés és személyes élmény – ezek köré szerveződött a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >