Az Allee is beszállt a támogatásba
15 millió forint pénzadománnyal segíti a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház COVID-19 járvány elleni gyógyító tevékenységét az Allee Bevásárlóközpont. Az egészségügyi intézmény a támogatást lélegeztetőgépek, EKG készülékek, vérnyomásmérők, valamint orvosi védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek beszerzésére fordítja.
„Minden támogatásnak örülünk, így nagyra értékeljük a járvány elleni erőfeszítéseinkhez felajánlott Allee hozzájárulást. Az adományból vásárolt eszközöket a koronavírussal közvetlenül foglalkozó egységeink, a COVID Intenzív Terápiás Osztály, a Sürgősségi Osztály, valamint a COVID izolációs egység kapják” – mondta el Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.
„Elmondhatatlanul hálásak vagyunk az egészségügyi dolgozóknak, akik élen járnak a koronavírus járvány elleni küzdelemben. Örülünk, hogy a helyi közösség tagjaként lehetőségünk van a munkájukat a legkorszerűbb eszközökkel és felszerelésekkel segíteni ezekben a rendkívüli időkben és azt követően is” – tette hozzá Berzevici Rita, az Allee marketing managere.
A bevásárlóközpont a kórházi támogatás mellett nagy hangsúlyt fektet kommunikációjában, közösségi média felületein a családok összetartásának szerepére az idősek segítésében, mentális egészségük megőrzésében is.
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílt az Indigo Express az Allee-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Divatshow, egyedi színtanácsadás, sneakertervezés az Allee őszi eseménykínálatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb bevásárlóközpontját újította fel az Indotek Group
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >