Az állattartók versenyképességéhez színvonalas telepek szükségesek
Új tehenészeti telepet adott át, valamint fejlesztette gépparkját és növelte silózó kapacitását a Komárom közeli Nagyherkálypusztán csaknem 3 milliárd forintos beruházással a Solum Zrt.

(Fotó: AM/Fekete István)
Nagy István agrárminiszter a létesítmény csütörtöki avatásán kiemelte, a kormány elkötelezett az állattenyésztés és a növénytermesztés egyensúlyának megőrzése mellett. A Vidékfejlesztési programban telephelyfejlesztésre eddig 1742 kérelemre több mint 196 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg. A miniszter hozzátette, a 2022. május elejétől kezdődő gazdálkodási évben jelentősen emelkedtek a támogatási összegek. Ha egy kedvezményezett minden kötelezettséget vállalt, úgy egy-egy állat után 284 euró éves támogatásban is részesülhetett. Nagy István elmondta, a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terv alapján 2027-ig is lesznek beruházási, járványvédelmi, génmegőrzési, valamint állatjóléti támogatások. A terv másik fontos célja a zöld beruházások támogatása, azaz a feldolgozóüzemek energia-önellátásának növelése.
A célok elérésére legalább 400 milliárd forint fejlesztési forrás kihelyezése várható az élelmiszerágazatban
Csorba Zsolt, a Solum Zrt. vezérigazgatója elmondta, a bajor tulajdonú Sano cégcsoport 2020-ban vásárolta meg a komáromi Solum Zrt.-t, azóta telephelyeiken összesen 22 milliárd forintot fordítottak beruházásokra. Az átvétel óta közel 20 százalékkal növelték a tejelő tehenek számát, a tejtermelés 12 százalékkal emelkedett. A Solum Zrt. a mezőgazdasági szakképzés terén a helyi szakiskolák mellett a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködik, rendszeresen fogad a technológia iránt érdeklődő szakembereket, valamint mezőgazdasági gépeket gyártó cégeknek biztosít tesztelési lehetőséget – ismertette Csorba Zsolt. A Solum Zrt. majdnem 200 embert foglalkoztat, a nyilvánosan elérhető cégadatok szerint társaság 2021-ben 6,2 milliárd, 2022-ben 9,4 milliárd forint árbevételt ért el, a bevételek fele állattenyésztésből származott. A tavalyi évet 324 millió forint adózott eredménnyel zárta az előző évi 152 millió forint veszteség után.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Újabb mérföldkő a füst nélküli világ felé – fontos állomáshoz érkezett a BAT új gyártócsarnokának fejlesztése Pécsett
A BAT Hungary bokrétaünnepséggel tette emlékezetessé, hogy második feléhez érkezett…
Tovább olvasom >AM: újabb pályázattal segíti az agrártárca az állatbetegségek megelőzését
A ragadós száj- és körömfájás vírus megjelenése nyomán új pályázati…
Tovább olvasom >Megduplázza kazahsztáni beruházását a PepsiCo
A PepsiCo megduplázza a Kazahsztánban épülő sós snackeket gyártó üzemébe…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >