Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnak követnie kell a legújabb eredményeket
Az állatorvos-tudomány folyamatosan, dinamikusan fejlődő tudományág, az ezen a területen végzett kutatómunkának kiemelt jelentősége van az állat-, és ezzel összefüggésben a humán-egészségügy fejlődésében – fogalmazott megnyitó beszédében Kardeván Endre államtitkár a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezett „Frontvonalak az állatorvos-tudományban” című konferencián. A Magyar Tudományos Akadémia épületében tartott esemény a 225 éves magyar állatorvoslás előtt is tisztelgett.
Az állategészségügy állandó kihívások elé állítja a szakmát. Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnak követnie kell a legújabb eredményeket, ismereteket, vívmányokat annak érdekében, hogy az élelmiszer-biztonságra kockázatot jelentő tényezők ellen minél hatékonyabban fel tudjon lépni – fogalmazott előadásában a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára. Kardeván Endre felhívta a figyelmet a humán- és állategészségügyi kutatások közötti együttműködés fontosságára. Mint mondta, az emberek és az állatok egészsége nem választható el egymástól, az állatorvos-tudomány területén elért eredmények a humán-egészségügyi kutatások alapjául szolgálhatnak, ezért az eddigieknél nagyobb összefogásra van szükség a két terület között.
Az élelmiszerlánc-biztonság fenntartásában jelentős szerepe van az állategészségügyi kutatásoknak, ezért is fontos, hogy az Akadémia is kiemelten kezelje az élelmiszerlánc-biztonság és stratégia kérdését – mondta az élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >