Az Aldi mintegy 100 álláshelyre keres munkavállalókat a fővárosban és környékén
Bolti eladókat keres az Aldi, amely a fővárosban és Pest megyében mintegy 100 betölthető álláshellyel rendelkezik, ezért február 10-én Budapesten toborzó napot tart – közölte az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. pénteken az MTI-vel.

Bolti eladókat keres az Aldi
Előzetes regisztráció nélkül bármely álláskereső részt vehet a jövő csütörtöki toborzó rendezvényen, ahol 10-18 óra között várják az érdeklődőket Budapesten, az Erzsébet téri Akvárium Klubban.
A résztvevők személyesen találkozhatnak az Aldi áruházvezetőivel és HR munkatársaival a toborzó napon. A nyitott pozíciók iránt érdeklődőknek elég egy aktuális papíralapú önéletrajzzal érkezniük a rendezvényre, ahol a feladatkörökről, juttatásokról szóló tájékoztatás után a helyszínen sor kerülhet egy személyes interjúra, a cég pedig akár a helyszínen ajánlatot is tesz.
Hozzátették, a fővárosban az Aldi bolti eladóinak kezdőbére heti 40 órás munkavégzésnél bruttó 377 100 forint, a pozícióban elérhető legmagasabb bér pedig bruttó 474 900 forint.
Az MTI érdeklődésére közölték, a vállalat egyaránt számít a 25 év alatti és feletti pályázók jelentkezésére.
Egyúttal jelezték, az Aldi továbbra is előnyben részesíti a részmunkaidőt, így akár 2 órás munkavégzésre is lehetőség nyílik, ami a kismamák, a felsőoktatásban tanulók számára lehet ideális munkavégzési rend.
Az Aldi az ország több pontján tart toborzónapot, február 3-án Győrben volt idén az első ilyen rendezvény.
Arra is kitértek, hogy a rendezvénnyel már a húsvéti időszakra is készül az élelmiszerlánc, hogy az áruházak ideális létszámú személyzettel álljanak készen a megnövekedett forgalomra.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 153 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben és több mint 4500 embert foglalkoztat. A nyilvánoson hozzáférhető adatok szerint 2020-ban 292 milliárd forint értékesítési nettó árbevételt ért el a 2019. évi 246 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 11,5 milliárd forint volt 2020-ban a 2019-es 7,3 milliárd forint után. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >Új munkavállalói értékrend formálódik – avagy mit jelent ma a „jó munkahely”?
A Randstad globális kutatása, a Workmonitor 2025 átfogó képet ad…
Tovább olvasom >További cikkeink
Macskásak inkább a magyarok – ezeket a termékeket rendelik házi kedvenceiknek
Megduplázódott a kisállat-termékek iránti kereslet az elmúlt évben a foodorán.…
Tovább olvasom >Újra Baba-Mama Kuponnapok, idén akár 50%-os kedvezmény is várja a családokat!
2025. május 8. és 11. között ismét megrendezésre kerül a…
Tovább olvasom >Változás a Zing Burger kínálatában: májustól kizárólag Angus marhahúsból készülnek a húspogácsák
Amit eddig extraként lehetett kérni, az most már alap lesz…
Tovább olvasom >