Az Aldi csökkenti a kibocsátott szén-dioxid mennyiséget
Az Aldi kereskedelmi cégcsoport a tervek szerint 2020-ra 30 százalékkal csökkenti valamennyi áruházának az eladótéri négyzetméterre vetített szén-dioxid kibocsátását a 2012-es bázisévhez képest – közölte az Aldi Magyarország szerdán az MTI-vel.
A vállalás a cég valamennyi országban működő leányvállalatára, így a teljes magyarországi áruházláncra is érvényes – tették hozzá.
A közlemény szerint a magyarországi Aldi máris jelentős eredményeket ért el, ugyanis a 2012-es évhez képest két év alatt 10 százalékkal csökkent egy átlagos üzletben az eladótéri négyzetméterre vetített szén-dioxid kibocsátása.
Közölték, hogy a cég folyamatosan átáll a LED-es világítástechnikára, a jövő év végétől pedig az újonnan nyíló üzletek valamennyi fényforrása – beleértve az eladóteret, a raktárt, a szociális helyiségeket, és a parkolót is – LED-technológián alapul majd, így a harmadára-negyedére csökken az új üzletek világítástechnikájának áramfogyasztása.
A hűtési és klimatizálási rendszerről közölték, az áruházlánc a hővisszanyerés elve alapján működő fűtési rendszereket épített be az üzletekbe.
Az áruházlánc arra is törekszik, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, ami pedig létrejön, azt lehetőség szerint minél többször újra felhasználja, illetve újrahasznosítsa.
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg első áruházát Magyarországon, jelenleg 107 üzlet várja a vásárlókat, a cég több mint 2000 magyar munkavállalót foglalkoztat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Aldi: több száz élelmiszer árát csökkenti, a ruhák 5 forintért lesznek kaphatók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >