Az AI jövője: hatékonyság és szórakozás
Az Ipsos AI Monitor 2024-es jelentése szerint a magyarok 75%-a már tisztában van azzal, mi is az a mesterséges intelligencia (AI), ami a 67%-os globális átlagnál magasabb arányt jelent. Az is igaz ugyanakkor, ha kicsit konkrétabban kérdeztek arra, hogy tudják-e a válaszolók, hogy mely termékek vagy szolgáltatások használnak AI-t, akkor a magyarok 41%-a felelt igennel – pont annyian, mint akik nemmel.
A cikk a Trade magazin 2025/2-3. lapszámában olvasható.
Az AI jövőjét illetően vegyesek az érzések: míg a magyar válaszadók fele (53%) izgatottan várja az AI-alapú szolgáltatásokat, 44% inkább aggodalommal tekint rájuk.
Bár azt kevésbé érzékeljük, hogy az AI eddig mekkora változást hozott az életünkbe, a kutatás szerint világszinten 60%, Magyarországon pedig 45% gondolja úgy, hogy a technológia mélyen megváltoztatja munkáját az elkövetkező öt évben. A munkahelyek elvesztésétől tartók aránya hazánkban mindössze 25%, 55% úgy látja, hogy a legnagyobb változások a feladatok gyorsabb elvégzésében várhatók. Míg világszinten 51% várja a szórakozási lehetőségek bővülését az AI-tól, addig az AI egészségünkre gyakorolt pozitív változásait globálisan csak 38% – Magyarországon pedig tízből három megkérdezett – valószínűsíti. //
Kapcsolódó cikkeink
Az adózást is átalakítja a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-elnök: számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az útmutatás hiánya fékezi a fejlődést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágább lesz-e az élelmiszer Magyarországon, mint tavaly nyáron?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


