Az Ahold-ügy
Az élelmiszer-kereskedelem egyik legnagyobb könyvelési csalássorozata kapcsolódik a holland Ahold nevéhez. Bár végül nem indítottak eljárást a cég egyesült államokbeli leányvállalata, a US Foodservice könyvelésében évekkel ezelőtt elkövetett hamisítási ügyben, de a cég korábbi káprázatos növekedését hosszú időre múlt időbe tette az eset.A US Foodservice könyvelésében még 2003-ban 800 millió dollár értékben kreatív módon könyvelték a bevételeket, a kiadásokat, így sikerült a részvényesek szempontjából alapvető tervszámokat teljesíteni. Amikor az ügyre fény derült, eljárást indítottak a cég vezetői ellen is, de a bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette, hogy a cég az első pillanattól kezdve együttműködött a vizsgálatot végző szakértőkkel, és a lehető legtöbb információt bocsátotta rendelkezésükre. Viszont az Ahold amerikai leányvállalatának, a US Foodservice-nek tizenhat korábbi vezetője és beszállítója ellen büntetőeljárás indult, és közülük tizenhármat – köztük Michael J. Resnick pénzügyi igazgatót – bűnösnek találtak. Az ügy után megtört az Ahold lendülete, jelentősen visszaesett a világ legnagyobb élelmiszer-kereskedőinek rangsorában elfoglalt helyéről, ráadásul szembe kellett néznie egy teljesen újszerű jelenséggel is.
A túlzott eladósodottság miatt a csőd széle felé táncoló társaság jelentős létszámleépítésre kényszerült, de csődmenedzserként találtak élére egy új vezérigazgatót, akinek a fizetése az összes bónusszal és egyéb juttatással együtt elérhette volna az évi 10 millió eurót. A korábbi IKEA-főnök svéd Anders Moberg jövedelme akkora felháborodást keltett Hollandiában, hogy még Beatrix királynő is utalt rá egyik beszédében, a vásárlók pedig bojkottal sújtották a vezérigazgató hihetetlen magas jövedelme miatt a céget.
Az Ahold időközben kivonult Szlovákiából és Lengyelországból is.
L.M.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszatér a Wendy’s: újra belépne a magyar piacra a legendás gyorsétteremlánc
Több mint két évtized után újra próbálkozna Magyarországon a világ…
Tovább olvasom >Boxutcává alakítja Budapestet a Mastercard és a McLaren Formula 1 Team
A Mastercard új lendülettel tér vissza a motorsport világába: a…
Tovább olvasom >Rekordév a Müllernél: egymillió vásárló naponta, terjeszkedés és digitális fejlesztések minden fronton
A Müller drogéria- és kiskereskedelmi vállalatcsoport történetének egyik legsikeresebb évét…
Tovább olvasom >