Az agrártárca támogatásokkal segíti a magyar állattenyésztők versenyképességét
Az Agrárminisztérium (AM) támogatásokkal is segíti a magyar állattenyésztőket, hogy az ágazat az erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni – közölte az AM pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén elmondta: a Vidékfejlesztési programban az állattartó telepek korszerűsítésére és trágyatárolók létesítésére közel 1900 kérelmet támogattak, mintegy 121 milliárd forint értékben.
A termeléshez kötött támgatásokkal az állattenyésztők a 2018. évi kérelmeik után több mint 39 milliárd forinthoz jutottak, a szálas fehérjetakarmányok utáni támogatás pedig további 4,1 milliárd forint volt – tette hozzá.
Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak a legtöbb állattenyésztési ágazatban a stabilitást és a fejlődés lehetőségét jelentette. Példaként említette, hogy biztonságos a tejpiac, a húsmarha és a juh piaca, a madárinfluenza-járvány lecsengése után erősödött a baromfi szektor is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
EY: Jelentős módosítás előtt az állami támogatások uniós szabályozása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Útlezárásokkal tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöld átállás a klímapiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Miért tojik tojást a nyúl húsvétkor?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Régi génbanki gabonafajtákat tesztelnek egy új magyar mintaprogramban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

