Az agrártárca már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton
Az Agrárminisztérium már dolgozik a földadó eltörlését célzó törvényjavaslaton, amelyre a gazdaszervezetek kérték fel a kormányt miután Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere földadót vetett ki – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kedden az MTI-vel.

(Fotó: Fekete István)
Hozzátették: a gazdák félelme, hogy a baloldali önkormányzatok és polgármesterek máshol is a földadó bevezetésére készülnek, ezzel is terhelve – a háború, a szankciós energiaválság és az aszály mellett eleve nehéz helyzetben lévő – gazdákat, földtulajdonosokat. A gazdaszervezetek képviselői márciusban adták át jelképesen Nagy István agrárminiszternek azt a 120 ezer aláírást, amelyet a földadó elleni petícióban gyűjtöttek és felkérték a minisztériumot arra, hogy dolgozza ki a földadó eltörlését lehetővé tévő törvényjavaslatot.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs szerint az aláírás mennyisége egy komoly társadalmi igényt jelez, egyfajta nyomás a kormányon
Bízik abban, hogy a kormánnyal való eddigi jó együttműködés ebben a témában is folytatódni fog és a gazdák számára kedvező döntés születik. A magyar gazdák úgy gondolják, hogy rendkívül káros és felelőtlen döntés a földadó bevezetésének bármilyen formája – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A közlemény szerint Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, hogy tűzben edzett a magyar kormány és a gazdák szövetsége. Az Agrárminisztérium és a kormány a magyar gazdák mellett áll, elítélik és ellenzik a helyi földadók bevezetésének minden formáját. „Meghallottuk a kérést, és meg is tesszük a szükséges lépéseket. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a termőföld nem képezheti adó alapját, és ennek jogszabályban is érvényt fogunk szerezni” – fogalmazott a miniszter. – „Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke a közleményben tájékoztatott, hogy a gazdák számtalan módon vállalják a közterhek megfizetését. Ez egy újabb sarc – folytatta -, amit véglegesen visszautasít a gazdák nevében. „Soha többet földadót”, ezt kérik Magyarország kormányától. A törvényjavaslatot a gazdaszervezetek és a kormányzat szereplői közösen fogják kidolgozni és benyújtani az Országgyűlés elé – fűzte hozzá.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója szintén a közleményben jelezte: fontos, hogy a magyar gazdák tudják, kitől mire számíthatnak a közéletben
A földadó következményei mindenkit érintenek, hiszen az adóteher az élelmiszerek drágulását vonja magával. Egy baloldali kormányalakítás alkalmával az egész országban bevezetnék a földadót. A törvényjavaslat kidolgozása megfontolt, de gyors munkát igényel, ezért az a törekvés, hogy minél hamarabb benyújtsák és elfogadják – írták végül a közleményben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat
Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a…
Tovább olvasom >Agrárkamara-elnök: az Európai Bizottság ellehetetleníti Európa mezőgazdasági termelését
Közös demonstrációt tartottak a V4+ országok agrárkamarái a szlovákiai Holicsban,…
Tovább olvasom >Brüsszel gazdaellenes agrárpolitikája ellen tüntettek a kelet-közép-európai gazdák
Közös demonstrációt tartottak a cseh, a szlovák, az osztrák és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az euróövezetben lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme februárban
Az euróövezetben az elemzők által vártnál némileg kevésbé mérséklődött az…
Tovább olvasom >A fiatalok majdnem negyede szenvedi meg családja eladósodását
A K&H Bank szerint nem csak a felnőttek, de a…
Tovább olvasom >Megéri fenntartható csomagolásra váltani?
A globális élelmiszeriparban a radikális innovációk száma 2007 óta folyamatosan…
Tovább olvasom >