Az agrártámogatások megőrzéséről tárgyal Fazekas
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) 2020 utáni támogatási rendszeréről egyeztet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche) kiállításon Berlinben – írja az agrarszektor.hu. A tárcavezető a rendezvényen 16 külföldi tárcavezetővel tárgyal majd arról, hogy az uniós agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell őrizni az EU költségvetésén belül.
Várhatóan 16 külföldi tárcavezetővel egyeztet a 2020 utáni új uniós KAP-ról, illetve a legaktuálisabb szakpolitikai kérdésekről Fazekas Sándor és a Földművelésügyi Minisztérium delegációja Berlinben, a Nemzetközi Zöld Hét kiállításon. Magyarország legfontosabb agrárpiaca Németország, a rendezvényre pedig 65 országból érkeznek állami vezetők. Magyarország korábbi álláspontját képviseli a Visegrádi Négyek soros elnökeként is, vagyis amellett érvel, hogy az uniós agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell őrizni az EU-költségvetésén belül 2020 után is – írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium.
Magyarország ellenzi, hogy a KAP-ból mezőgazdaságtól független új célokat finanszírozzanak, és határottan kiáll azért, hogy az agrárpénzeket továbbra is a gazdák kapják meg, az agrárpiaci válsághelyzeteket pedig rugalmasabban kezeljék. A tárca közleménye szerint a családi gazdaságok, illetve a mikro- a kis- és a közepes agrárgazdaságok jövedelembiztonságát a jelenleginél egyszerűbb eszközrendszerrel kell megteremteni, míg a nagyüzemektől megvont forrásokat a kisebb üzemek fejlesztésére, modernizációjára és beruházásainak támogatására kell fordítani. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
