Az agrárszakmák népszerűsítése céljából 2025-ben is szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK
Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az ötnapos nyári programokon a pályaválasztás előtt állók a gyakorlatban is megismerhetik az agrárszakmákat.
Pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára szervez teljes ellátást biztosító, bejárós jellegű „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Ezzel lehetőséget kínál a Mezőgazdaság és erdészet, valamint az Élelmiszeripar ágazatokba tartozó szakmák megismerésére. Az interaktív, élményekkel teli program célja, hogy a diákok testközelből ismerkedjenek meg az agrárágazat lehetőségeivel, miközben a korosztályuknak megfelelő játékos, gyakorlati, cselekedtető módon nyernek betekintést az adott szakmák rejtelmeibe és az agrárszakképző intézmények mindennapjaiba. A június 23. és augusztus 8. között megvalósuló tematikus programhetek során 19 agrárszakképző intézményben nyílik lehetőség 20-20 fős csoportok számára arra, hogy szakemberek irányításával próbálják ki a kiválasztott szakmák munkafolyamatait. A diákok a partner agrárszakképző intézmények tangazdaságaiban, tanműhelyeiben megismerhetik a szakmák gyakorlati hátterét is.
A program lehetőséget teremt arra, hogy sikeres gazdálkodókkal, agrárvállalkozásokkal találkozzanak, munkahelyi körülmények között közvetlen tapasztalatot szerezzenek
A megismerhető szakmák: Erdésztechnikus – Erdőgazdálkodás szakmairány; Erdőművelő, fakitermelő; Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus; Gazda – Állattenyésztő, Lovász és Növénytermesztő szakmairányok; Kertész; Kertésztechnikus – Dísznövénytermesztő, virágkötő, Gyógynövénytermesztő, Gyümölcstermesztő, Zöldségtermesztő, Parképítő és -fenntartó szakmairányok; Mezőgazdasági gépész; Mezőgazdasági gépésztechnikus; Mezőgazdasági technikus – Állattenyésztő és Növénytermesztő szakmairányok; Édességkészítő; Hentes és húskészítmény-készítő; Kistermelői élelmiszerelőállító; Pék; Pék-cukrász; Sütő- és cukrászipari technikus.A „Szakmakóstoló” program célja, hogy segítse a diákokat a pályaválasztásban, fejlessze az önismeretüket, és felkeltse érdeklődésüket az agrárszakmák iránt. A gyakorlati bemutatók mellett szakmai előadások is helyet kapnak, amelyeken a szülők is tájékozódhatnak az agrárszakképzésről, a képzési programokról, a duális képzésről, a szakképzési munkaszerződés előnyeiről, valamint a tanulói juttatásokról.
Részletek: https://www.nak.hu/hatosagi-szakmai-ugyek/szakkepzes/108662-szakmakostolo-palyaorientacios-programhet-2025-ben-is ;
videó: https://fb.watch/zxwVxyfBCT/
NAK
Kapcsolódó cikkeink
Képzés és innováció: az Agrofert Hungáriával alapít közös céget a Széchenyi István Egyetem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Vészhelyzet a magyar krumpliföldeken – merre tovább a termelőknek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >