Az Agrármarketing Centrum a húszéves Győri Vásáron

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 06. 11. 00:05

Idén huszadik alkalommal szervezik meg a Győri Általános Vásárt, valamint az Agroraab Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kiállítást. A 2010. évi rendezvény díszvendége Oroszország lesz.

A termelők, gyártók – belföldi szakmai kapcsolatok további építése mellett – a nagyközönséggel is találkozhatnak, így lehetőség nyílik a termékek szélesebb körben való megismertetésére, kóstoltatására és árusítására is.  A vásár szervezői konkrét segítséget szándékoznak nyújtani az agrár- és élelmiszer-ágazatban dolgozó érdekeltek számára, így az elmúlt néhány évhez hasonlóan nagy figyelmet fordítanak a szakmai és közönségprogramokra.
Az események sorát a kiállítás első napján zajló a nemzetközi üzletember-találkozó nyitja meg.
Az Agrármarketing Centrum ez alkalommal 154 m²-es szigetstanddal jelenik meg a rendezvényen, közösségi standján idén 13 kiállító kóstoltatja, és árusítja termékeit. A kiállított termékek között sok a tej- és húsipari termék, de olyan különlegességeket is bemutatnak, mint például a mágneses térben oxigénnel dúsított víz.




Kapcsolódó cikkeink