Az agrárkamara kezdeményezi a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön jogosultjainak bővítését
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramban – közölte a NAK csütörtökön az MTI-vel.
Emlékeztetnek, hogy a hitelprogram első körében 25 meghatározott tevékenységi kör (TEÁOR) vállalkozásai vehetnek részt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) honlapján megjelent közlemény alapján. A NAK mellettük indokoltnak tartja a vendéglátóegységekbe beszállító termelőkre és feldolgozókra, valamint az élelmiszer-nagykereskedőkre is kiterjeszteni a kört.
A vendéglátóhelyek, szállodák beszállítóinak értékesítési csatornái jelentősen beszűkültek. Leginkább a vízi szárnyassal, hallal, sertéssel foglalkozó termelőknél, feldolgozóknál okozott extra költségeket a tárolás, illetve az áron aluli értékesítési kényszer, valamint a kisüzemi sörfőzdék, a pálinka-előállítók, továbbá az élelmiszer-nagykereskedelemben a kávé-kereskedők árbevétele is jelentős mértékben zuhant – tették hozzá.
A NAK felsorolja, hogy mely TEÁOR-számokat javasolja bevenni a programba, ezek között van a zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése, a baromfihús feldolgozása, tartósítása; a halfeldolgozás, -tartósítás; a burgonyafeldolgozás, -tartósítás; a gyümölcs-, zöldséglé gyártása és az egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás. Ide sorolnák a tejtermék, kenyér, friss pékáru, illetve a tésztafélék gyártásával foglalkozókat is.
Javasolják továbbá a kör szélesítését a szeszes italt és üditőitalt, ásványvizet gyártókkal, illetve a zöldség-, gyümölcs , hús, tejtermék, tojás, kávé, tea, kakaó és fűszer nagykereskedelemmel foglalkozókkal.
A kamarához érkező jelzések szerint a közétkeztetésbe beszállítók is nehéz helyzetbe kerültek, valamint az üzemi étkezdék is, ezért a köztestület javasolja ezen vállalkozásokra (TEÁOR 5629 Egyéb vendéglátás) is a kiterjesztést.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogram keretösszege 100 milliárd forint. Vállalkozásonként akár 10 millió forint is felvehető, amely bér, járulék, rezsi, működési költségre, valamint készletfinanszírozásra egyaránt felhasználható. A kölcsön törlesztését három év türelmi idő után kell megkezdeni – idézte fel a NAK. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAK: a fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >NAK-FruitVeB: csemegekukoricából a tavalyi termésmennyiség valószínűsíthető
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi…
Tovább olvasom >A fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >