Az agrárkamara empatikus magatartást kér az áruházláncoktól
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elhúzódó peres ügyek elkerülése érdekében azt kéri a kiskereskedelmi áruházláncoktól, hogy a beszállítóknál az igazolt koronavírus fertőzések miatt kialakult termelési és szállítási problémákat a lehető legnagyobb rugalmassággal, empátiával kezeljék.
A NAK az MTI-nek hétfőn küldött közleményben kiemelte, hogy a kamara állásfoglalást adott ki az élelmiszer-nagykereskedelemben a koronavírus-járvány miatt kialakult vis maior esetekkel kapcsolatban. Eszerint a járványügyi veszélyhelyzet okán igazoltan bekövetkezett akadályoztatás is vis maior helyzetnek minősül.
Hangsúlyozzák, ha valamely szerződő fél nem képes teljesíteni szerződéses kötelezettségeit, de bizonyítja, hogy a „szerződésszegést” ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, akkor a szerződésszegő fél nem köteles megtéríteni a másik fél esetleges kárait, azaz mentesül a kártérítési kötelezettség alól.
Kifejtették, a mentesülésre csak akkor van lehetőség, ha az említett körülmény a vírussal közvetlen összefüggésbe hozható, és következményei elvárható intézkedésekkel sem háríthatók el, valamint az a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar pezsgő koronázza meg az év végi ünnepeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
