Az Agrárkamara az általános iskolások számára idén is szervez pályaorientációs táborokat
Az agrárszakmák népszerűsítése érdekében idén is ingyenes pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – közölte a kamara szerdán az MTI-vel.
A teljes ellátást biztosító, bejárós jellegű, úgynevezett Szakmakóstoló táborokban, a pályaválasztás előtt álló fiatalok a gyakorlatban is megismerhetik a mezőgazdaság és erdészet, valamint az élelmiszeripari ágazatokba tartozó szakmákat. Kiemelték, a június 23. és augusztus 8. között megvalósuló tematikus programheteken 19 agrárszakképző intézményben nyílik lehetőség 20-20 fős csoportok számára, hogy szakemberek irányításával próbálják ki a kiválasztott szakmák munkafolyamatait.
A diákok a partner agrárszakképző intézmények tangazdaságaiban, tanműhelyeiben megismerhetik a szakmák gyakorlati hátterét is
Emellett a program lehetőséget teremt arra, hogy sikeres gazdálkodókkal, agrárvállalkozásokkal találkozzanak, munkahelyi körülmények között közvetlen tapasztalatot szerezzenek. A táborokban megismerhető szakmák közé tartozik egyebek mellett: az erdőművelő, földmérő, gazda – állattenyésztő, lovász, növénytermesztő, kertész, virágkötő, mezőgazdasági gépész, édességkészítő, hentes és a pék-cukrász.
A Szakmakóstoló program célja, hogy segítse a diákokat a pályaválasztásban, fejlessze az önismeretüket, és felkeltse érdeklődésüket az agrárszakmák iránt
A gyakorlati bemutatók mellett szakmai előadások is helyet kapnak, amelyeken a szülők is tájékozódhatnak az agrárszakképzésről, a képzési programokról, a duális képzésről, a szakképzési munkaszerződés előnyeiről, valamint a tanulói juttatásokról – olvasható a NAK közleményében.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A magyar agrárium sikeréhez járul hozzá a versenyképes tudás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fejlesztés és tudásátadás a mezőgazdaság szolgálatában – Sikeresen zárult a Nébih bemutató üzemi projektje
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminiszter: megvédjük a szőlőültetvényeket!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >