Az agráriumnak következetesen kell dolgoznia a következő időszakban
2023-ban is számíthatnak a gazdálkodók a magyar kormányra, közösen vesszük fel a küzdelmet a termelési költségek elszabadulásával és a piaci bizonytalanságokkal szemben, mondta Nagy István agrárminiszter a hévízi Agrárkonferencián az agrárágazat aktuális kérdései kapcsán.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető kiemelte, az agráriumnak következetesen kell dolgoznia azon, hogy a korábbinál korszerűbben, versenyképesebben tudjanak gazdálkodni, sikerrel menjen végbe a már zajló nemzedékváltás, nagyobb lendületet vehessen az élelmiszeripar fejlesztése és széles körű együttműködés jöjjön létre az élelmiszer termékpályák szereplői között. Hozzátette, a kitűzött célok elérésének záloga az agráriumot jellemző összefogás, a gazdák és a magyar kormány szövetsége, ami garanciát nyújt a termelőknek arra, hogy folytatódik az ágazat támogatása.
Nagy István kitért arra is, hogy különösen kiemelkedő eredményt ért el a magyar mezőgazdaság tavaly
Úgy biztosította ugyanis a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel való ellátását, hogy közben nőtt az agrárexport is. 2022. január és november között 24 százalékos volt a növekedés. Ez azért fontos, mert a bővülő külkereskedelem hozzájárul a nemzetgazdaság pénzügyi stabilitásához, egyúttal növekvő értékesítési lehetőséget jelent az agrárvállalkozásoknak, mutatott rá a miniszter. Kifejtette, fontos változás a 2014-2020-as időszakhoz képest, hogy a következő években már nem a Vidékfejlesztési Program határozza meg a vidékfejlesztési támogatási szabályokat, hanem a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP). Ugyanakkor 2023 és 2025 között a VP és a Stratégiai Terv párhuzamosan működik egymás mellett.
Folytatódni fog a LEADER program is, amelyhez kapcsolódóan már folyamatban vannak az előkészületek a Helyi Akciócsoportok bevonásával
Az új támogatási rendszer végrehajtásához szükséges intézményi, végrehajtási, informatikai felkészülés, valamint a nemzeti jogszabályok előkészítése halad, és minden érintett azon dolgozik, hogy áprilisban a szokásos rendben kezdődhessen meg az egységes kérelmek benyújtása. Az új támogatási rendszer rendkívül átfogó, úgy biztosítja a magyar gazdák forrásait a 2027-ig tartó időszakban, hogy folytatódhasson mezőgazdaságunk, élelmiszeriparunk megújítása, a versenyképesség erősítése – húzta alá Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KSH: stagnált az ipari termelés márciusban
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >