Az agrárium kiemelt része a biogazdálkodás
Az agrárium jövőjének egyre inkább kiemelt és fontos része a biogazdálkodás – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Hanságligetben rendezett VIII. Bionapon.
Nagy István a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által szervezett szakmai programon részletezte: Magyarország kedvező adottságai ellenére eddig nem használta ki kellőképpen a biogazdálkodás adta lehetőségeket, ezért a kormány célja, hogy 2020-ra 350 ezer hektárra, a mostaninak a duplájára növekedjen a biogazdálkodással foglalkozó területek nagysága.
Hozzátette: a mezőgazdasági területek 2,5 százaléka bioterület. Nagy hátrány, hogy ezeken a területeken 80-85 százalékban alapanyagot állítanak elő a gazdák, viszont a feldolgozott bioélelmiszerek kilencven százalékát külföldről hozzák be. A kormány által megalkotott, az ökológiai gazdálkodás fejlesztését szolgáló akcióterv ezért a területnövelés mellett a feldolgozottsági arány növelését is célul tűzte ki.
A politikus szerint a biogazdálkodás a környezetre és a vízkészletre is kedvezően hat, ezért az ökogazdálkodással foglalkozó pályázók mindegyikét szeretnék bevonni a programba.
Nagy István emlékeztetett: 2020-ig 12 ezer milliárd forint fejlesztési támogatás érkezik Magyarországra az Európai Uniótól, amelyből mintegy 3700 milliárd forint jut mezőgazdaság- és vidékfejlesztésre. A cél, hogy a vidék élhető legyen, elősegítve a fiatalok helyben maradását. Ezért készítette el a kormány a 2020-ig szóló nemzeti vidék stratégiát.
A vidékstratégia céljai közé tartozik, hogy az állattenyésztés és a növénytermesztés közötti arányeltolódás mérséklődjön, nagyobb arányú legyen az állattenyésztés, továbbá fejlődjön a kertészeti ágazat, a jelenlegi 2,5 millió tonnánál egymillió tonnával több zöldséget és gyümölcsöt termeljenek. Ez utóbbi növekedés a foglalkoztatottság lényeges növeléséhez is hozzá tudna járulni, a számítások szerint mintegy százezer új munkahelyet létrehozva – fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta: az agrárium a magyar mezőgazdaság kulcsfontosságú ágazata, ami egyre több embernek ad munkát évről évre, s egyre nagyobb a termelési volumene. Jelenleg mintegy 22 ezer 600 milliárd forint a kibocsátása évente.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a tárca által kezelt 1300 milliárd forint pályázati összeg 73 százalékát, 942,51 milliárd forintot az idén októberig már meghirdettek, és a fennmaradó 351,49 milliárd forintra legkésőbb jövő év elejéig tervezik meghirdetni a pályázatokat.
Hozzátette: ökológiai gazdálkodás támogatására 51,6 milliárd forint áll rendelkezésre, ami a 2007-2013 közötti időszakban rendelkezésre állt keret háromszorosa.
Eddig 2186 benyújtott támogatás nyert, mintegy 123 ezer hektárnyi területet érintve, amelyből 61 ezer hektár szántó, 54 ezer hektár gyep, 7800 hektár pedig ültetvény. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



