Az agrárágazati civil szervezeteket támogató 2025. évi pályázat eredménye
Az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az agráriumot népszerűsítő kiadványok és rendezvények, valamint a szervezetek nemzetközi képviseletét biztosító kapcsolatépítések száma, amelyek által a mezőgazdaságban és az agrárágazat területén tevékenykedő ágazati civil szervezetek az Agrárminisztérium által is kiemelten fontosnak tartott feladatokat tudnak átvenni, valamint kiemelt szerepet vállalni abban, hogy teljesüljenek az agrárágazati célkitűzések.

(Fotó: Pixabay)
A tárca ehhez kíván hatékony segítséget nyújtani az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázatával, amelynek köszönhetően a rendelkezésre álló 70 millió forint keretösszegből 46 civil szervezet tervezett programja valósulhat meg. A 2025. évi pályázati felhívásra 140 szervezet nyújtotta be pályázati dokumentációját. Ennek eredményeként a 140 pályázatból 103 darab felelt meg a formai előértékelésnek. A tartalmi értékelésre befogadott pályázatok közül 46 civil szervezet részesül támogatásban. A nyertesek átlagosan egymillió-ötszázezer forintot kapnak a 2025. évben megvalósítandó szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához. A pályázati döntés itt és itt érhető el.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hibrid AI-kampánnyal ünnepli az Ooops! 15 éves jubileumát a Vajda-Papír
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepek előtti bevásárlás akár féláron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
