Az áfacsökkentés ellenére sincs könnyű helyzetben a sertéságazat
Megfelelő eredményt hozott a sertés tőkehús általános forgalmi adójának (áfa) év elejei 5 százalékra csökkentése, nőtt a forgalom, az ágazat azonban így is nehezen tud versenyezni az orosz embargó miatt olcsó nyugat-európai importtal a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.
Németh Antal, a VHT elnöke kedden az MTI-vel közölte: a kormány intézkedésének eredményeként – az első havi tapasztalatok alapján – a bázisidőszakhoz képest, a múlt év januárjához viszonyítva 15-20 százalékos forgalomnövekedés volt a sertéshúsoknál. A forgalom emelkedése a kereskedők tájékoztatása szerint alapvetően nem befolyásolta a más termékek iránti vásárlói keresletet.
Hozzátette: a forgalomnövekedés nemcsak a húsiparnak jelent többlettermelési és értékesítése lehetőséget, hanem az állattartóknak is, így nő az élőállatok iránti igény.
Menczel Lászlóné, a VHT titkára az MTI-nek elmondta, hogy az orosz embargó miatt felhalmozódott és eladhatatlan nyugat-európai készletek most a kedvező értékesítési lehetőség miatt részben Magyarországon kerülhetnek értékesítésre. Az utóbbi napokban különösen Spanyolországból érkezett a magyar piacra irreálisan alacsony áron tőkehús. Ezért az áfa csökkentésének kedvező hatását a magyar állattartók csak részben tudják kihasználni.
Felhívta a figyelmet: hiába tudja a fogyasztó, hogy olcsó húsnak híg a leve, van igény ezekre a sertéshús féleségekre. Ez a jelenség több esetben átmeneti, de az ismert túltermelési helyzet nehézségei miatt akár hosszabb ideig is fennállhat – mondta.
Úgy vélte, ezért a magyar sertéságazat védelmében különösen fontos a vásárlók tájékoztatása, a tudatosság erősítése, hogy a belföldi származású sertéshús az, ami biztosan nyomon követhető és garantáltan biztonsággal fogyasztható.
Az áfa csökkentésének hatására a fogyasztói árak 15-20 százalékkal estek a sertés tőkehúsok esetében – emlékeztetett a VHT tikára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A tenyészkocatartók támogatásával folytatódik a sertéságazat megerősítése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


