Az adományozók üzenhetnek is az adományozottaknak a SPAR idei gyűjtésén
Az idei év újdonsága, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös karácsonyi adománygyűjtő akciójának, a 26. Adni Öröm! kampánynak a keretében lehetőség nyílik arra, hogy az adományozók üzenhessenek is az adományozottaknak.
2022-ben is megrendezésre kerül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR karácsonyi élelmiszeradomány-gyűjtő akciója – tájékoztatta az áruházlánc a Pénzcentrumot. Az áruházlánc és a szeretetszolgálat 1997 óta, azaz 26 éve működik együtt. Az idei év újdonsága, hogy az adományozók online üzenhetnek az adományozottak részére. A projekt lényege, hogy egy virtuális postaládában anonim módon lehet karácsonyi jókívánságokat írni a rászorulóknak, a beküldött üzeneteket pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászoruló családokhoz.
A kampány idén két lépcsőben fog megvalósulni: december 1-től 20-ig az üzletekben és online elérhető adománykártyák megvásárlásával lesz lehetősége a vevőknek adományozni (a korábbi indulást egyébként a tavalyi pozitív eredmények indokolták).
Ennek lényege, hogy minden felajánlás számít: az 1000, 3000, 5000, illetve 10.000 forint értékű adománykártyák által bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy egy nehéz anyagi helyzetű család számára szebb legyen az ünnep.
A személyes kitelepülésekkel december 15. és december 20. között találkozhatnak a vásárlók. A kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több ezer önkéntese gyűjti az adományokat – az üzletben megvásárolt tartós élelmiszert – a nélkülözésben élők számára.
A jótékonysági kampányban részt vevő áruházakban december 15-től van módja a vevőknek, hogy amikor valaki a személyes bevásárlást intézi, néhány plusz tartós élelmiszert tegyen a kosarába, majd a fizetést követően leadja az élelmiszer adományokat a kihelyezett gyűjtőpontokon.
Kapcsolódó cikkeink
Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Hatékonyabb működésre álltak át a SPAR élelmiszer-termelő üzemei
Összesen több mint 18,1 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország…
Tovább olvasom >Digitális megoldásokkal csökkenti papírfelhasználását a SPAR
A logisztika és üzletek papírszükségletének csökkentését célzó kezdeményezéseivel újabb, több…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >