Az adminisztrációs terhek csökkentését és az importborok ellenőrzését kéri a borásztársadalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 08. 05. 12:15

Az import borok következetes ellenőrzését, az adminisztrációs terhek csökkentését, és együttműködő hivatalokat kér a kormánytól a borásztársadalom – hangzott el egy balatonlellei konferencián a Somogy Televízió tudósítása szerint. A jó szándékot érzik a kormány részéről, ám az elmúlt években olyan sok probléma halmozódott fel, hogy ezek megoldása nem megy egyik napról a másikra – jelentette ki Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára.

Horváth szerint ha egy magyar borász egy tízliteres kanna bort el akar vinni a pincészetéből, akkor hivatalos zárral kell lezárnia a kannát, miközben Olaszországból a kamion 240 hektoliter borral mindenféle zárjegy nélkül bejöhet. „Jó lenne, ha ezek a szabályok, ha a kicsire vonatkoznak, akkor a nagyra is vonatkozzanak” – mondta Horváth Csaba.
Tisztában vannak a probléma súlyával és az elmúlt évben több intézkedést is tettek a hazai borászok és nedűik védelmében – állította Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. Mint mondta „komoly konkrét ellenőrzésekre, s akár üzembezárásokra is sor került ezzel kapcsolatban”. Tavaly óta működik a másodlagos élelmiszervizsgálati rendszer, amelynek keretében, valamennyi nagyobb tételt import borok tekintetében be kell jelenteni az illetékes hatóságnak, s minden olyan típusú bejelentés után a hatóság az ellenőrzést el tudja végezni, és ha kockázatot lát, ezt meg is teszi – tette hozzá.
A borászok azt mondják, látják a kormány jó szándékát, ám olyan sok a probléma, hogy annak megoldása akár évekbe telhet. A szőlősgazdák többek között azt szeretnék, ha tovább csökkennének az adminisztrációs terhek, így könnyebb lenne az alkalmi munkavállalók bejelentése is. A hatóságoknak pedig nem akadályozniuk, hanem segíteniük kellene a borász munkáját – írja az agromonitor.hu.

Kapcsolódó cikkeink