Az 500 forintot is elérheti az étolaj literenkénti ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 05. 12:30

Már akad néhány tábla, ahol aratni kezdték a napraforgót, s a következő hetekben több mint félmillió hektárról takarítják be az olajnövényt. A gazdák igencsak jól járnak, mert a tavalyihoz képest harmadával több a termés, míg az árak maradtak.

A napraforgó az idén jól termett: 575 ezer hektáron vetették, s legalább 1,4 millió tonna termésre számítanak a szakemberek, 2,4 tonna hektáronkénti hozammal számolva. Feltéve, ha az elmúlt hét aszálya nem rontja nagyon a termést. Tavaly 500 ezer hektárról 1,1 millió tonnát arattak. Az árak viszont maradtak. Tonnánként 96-97 ezer forintot jegyeznek októberre a tőzsdén, míg a fizikai piacon a gazdák a nyár közepén 100-105 ezer forintos szerződést is köthettek.

Amennyiben megnézzük, hogy tavaly mennyi volt egy palackozott étolaj ára a gyártóknál, kiderül, hogy 242, míg az idén már 340 forint. Vagyis egy százassal – 70-80 százalékkal – több, mint tavaly. Erre jön még az áfa és a kereskedelmi árrés. Ez viszont azt jelenti, hogy az idén kénytelenek leszünk egy liter étolajért akár 500 forintot is kifizetni.

Igaz, ennél valamivel olcsóbb a bolgár exportolaj, de az sem fog lejjebb menni 400 forintnál. A repcével hasonló a helyzet: több terem, mint egy éve, de már most 116 ezer forint az ára. Itthon nem szokás repceolajjal főzni, a termés inkább külföldi biodízelt gyártó üzemekben landol.

Tavaly ősszel egyébként 280-290 ezer hektárt akartak vetni, de csak 250 ezer hektárról takarítottak be bő félmillió tonnás termést most nyáron, mert a téli-tavaszi belvíz elvitte a többit – írja a szabadfold.hu.

Kapcsolódó cikkeink