Avocado étterem
Két év szünet után nyílt meg újra Budapest legbelebb belvárosában az elvben már korábban is látszólag minden, a sikeres működéshez szükséges „külsőséget” magának tudó Avocado étterem.
– Hiába vagyunk remek helyen, be kellett zárnunk, mert a recesszió keresztülhúzta elképzeléseinket: 2008-ban nem lehetett egyszerűen arra építeni, hogy nagy személyzettel, mindenből a legdrágábbat használva és nyújtva gazdaságosan lehet működtetni a helyet – mondja az egyik társtulajdonos. Tanultak az esetből, és koncepciót is váltottak: megkeresték az egyik dinamikusan fejlődő hazai pálinkafőzdét, a Panyolait, és felajánlották, legyen az Avocado a feltörekvő vállalkozás „zászlósétterme”. A Panyolai elfogadta az ajánlatot, ezzel rátalált helyére. Az új üzlet ennek megfelelően nemcsak a jó minőségű termékeket mutatja be, de referenciaétteremként az érdeklődő vendéglátósoknak itt mutatják be a „rendszert”, és nem utolsósorban a pálinkák koktélalapanyagként való alkalmazásának lehetőségét.
Az Avocadóban többek között erre a gondolatra épülő bár is működik, ám ennek sem célcsoportja, sem „dübörgésének” ideje nem azonos az étteremével, de a tulajdonosok bíznak a szinergiákban – talán ezért is működik a konyha éjjel 11-ig. A kissé eklektikus, de érdekes enteriőrben, ahogy a tulajdonosok vallják, nem a túlszofisztikált fine dining gasztronómiát tartják meggyőzőnek, hanem a tökéletes alapanyagokból készült, egyszerű, jó konyhát. n
Budapest V., Nyári Pál u. 9.
• Konyhafőnök: Fóti Tamás
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új brunchozó a budapesti gasztronómiai térképen
Új szolgáltatással bővíti kínálatát a FLAVA Kitchen & More, a…
Tovább olvasom >Gundel János születésnapjára emlékezett az MVI
Hagyományosan csendes megemlékezést tartott Gundel János (1844-1915) 181. születésnapjára emlékezve…
Tovább olvasom >Catering 2025 – A nap videója
Többszáz tányér zökkenőmentes tálalása a berlini AXICA Kongresszusi Központban. És…
Tovább olvasom >