Augusztusban tovább nőtt az exporttöbblet
Augusztusban az export euróban számolt értéke 12,5, az importé 10,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az exporttöbblet 147 millió euróval nőtt és elérte az 591 millió eurót – jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A forgalom alakulását befolyásolta, hogy 2016 augusztusában hárommal több volt a munkanapok száma, mint egy évvel korábban. Az augusztusi adat jelentős élénkülést mutat a júliusi visszaesés után, amely az exportban 5,4, az importban 6,4 százalékos volt éves összehasonlításban.
A három hete kiadott első becslésben 0,1 százalékponttal alacsonyabb, 10,8 százalékos importnövekedést jelzett a KSH, ezért a többlet 10 millió euróval nagyobb volt.
Az év első nyolc hónapjában a kivitel 3,0, az import 1,4 százalékkal nőtt, a mérlegtöbblet 1,046 milliárddal meghaladta az egy évvel korábbit, és 6,636 milliárd eurót tett ki.
Augusztusban a gépek és szállítóeszközök kivitele, a júliusi 3,9 százalékos visszaesés után, 15,9 százalékkal nőtt, amiben a bázishatások is szerepet játszhattak, mert a tavaly augusztusival szemben idén korábban voltak a nyári leállások és modellváltások.
A feldolgozott termékek exportja 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a júliusi 6,4 százalékos csökkenést követően. Az élelmiszerek exportja az 5,5 százalékos júliusi csökkenés után 3,1 százalékkal nőtt.
Volumenét tekintve a gépek és szállítóeszközök exportja 18 százalékkal, behozatala 17 százalékkal nőtt. Az energiafejlesztő gépek és berendezések exportvolumene több mint 40, az importé közel 20 százalékkal emelkedett. A benzinüzemű motorok kivitele több mint felével, a dízelé több mint ötödével bővült, elsősorban Németország, Kína, Szlovákia és Mexikó felé. A belső égésű motorokhoz tartozó alkatrészek behozatala negyedével erősödött, zömmel Németországból, Japánból és Olaszországból. A közúti járművek importja több mint negyedével, exportja tizedével nőtt. Az exportnövekedéshez az alkatrészek, kormánykerekek és más karosszéria elemek kivitelének emelkedése járult hozzá. A villamosgépek importja közel negyedével, exportja csaknem ötödével lett nagyobb – közölte a KSH.
Importban a gépek és szállítóeszközök, illetve a többi feldolgozott ipari termék behozatala 14,2, és 14,0 százalékkal nőtt, de az élelmiszerek, italok és dohánytermékek behozatala is 14,7 százalékos növekedést mutatott.
Egyedül az energiahordozók euróban számolt importja csökkent 17,3 százalékkal. Az energiahordozók importvolumene 2,0 százalékkal csökkent. A kőolaj és kőolajtermékek behozatala nem változott jelentősen. A villamosenergia-behozatal több mint 10 százalékkal visszaesett.
Kapcsolódó cikkeink
Közel másfélszeresére nőtt a teljes tejpor értékesítési ára a nemzetközi piacon
A nyerstej termelői ára nemzeti valutában kifejezve 2025 áprilisában az…
Tovább olvasom >KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Jelentősen drágább a cseresznye idén
A KSH adatai szerint Magyarországon az elmúlt tíz évben 8,6…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Ausztriában 3,0 százalékra mérséklődött az infláció májusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel…
Tovább olvasom >