Augusztusban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index
Augusztusban kissé emelkedett a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Ez az üzleti várakozások javulásának következménye, a fogyasztói bizalmi index ugyanis csökkent. A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a gazdasági várakozások a tavaszi javulás után a nyár folyamán összességében nem változtak lényegesen.
Augusztusban az üzleti szférán belül elsősorban a szolgáltató cégek lettek optimistábbak, az ipari és az építőipari vállalatok csak alig, a kereskedelmi cégek várakozása pedig nem változott. Az ipari bizalmi index augusztusi javulása ellenére sem érte el júniusi szintjét. Az elmúlt időszak termelésének és az export-rendelésállománynak a megítélése érezhetően javult, a következő három hónapra vonatkozó termelési várakozások valamint a teljes rendelésállomány és a készletek megítélése viszont csak valamicskét. Az építőipari bizalmi index 2013-ra jellemző, szinte töretlen emelkedése augusztusban is folytatódott, de az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak a megítélése kissé romlott. A kereskedelmi bizalmi index a júliusi enyhe emelkedést követően stagnált. Az eladási pozíció és a várható megrendelések megítélése kissé javult, a készletszintet viszont növekvőnek érezték a válaszadók. A szolgáltatói bizalmi index augusztusban jelentősen növekedett, főleg az üzletmenet és a várható forgalom kedvező megítélése eredményeként.
A foglalkoztatási szándék az iparban, az építőiparban erősödött, a szolgáltató szektorban nem változott, a kereskedelemben pedig kissé csökkent. Ugyanakkor határozottan erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. A következő hónapokban stagnáló belföldi termelői árakra lehet számítani, ugyanakkor a kereskedelemben növekedett az áremelést tervezők aránya és az elképzelt emelés mértéke. Erősödött a fogyasztók inflációs várakozása is. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban és az építőiparban nem változott, ugyanakkor a kereskedelemben és a szolgáltató szférában a júliusi nagy csökkenés után némileg javult. A lakosság viszont pesszimistább lett.
A GKI fogyasztói bizalmi index augusztusban a júliusi emelkedésnél kisebb mértékben, de csökkent. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét kissé javulónak, várható megtakarítási képességét viszont enyhén romlónak érezte. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit a korábbinál kedvezőbbnek, a következő egy évben nyíló lehetőségeket viszont kissé romlónak tartották.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >