Augusztusban és szeptemberben számos programmal várja a közönséget a Tokaj Fesztiválkatlan
Augusztusban és szeptemberben számos programmal, koncertekkel, színházi produkciókkal, humoresttel, neves szakemberek előadásaival várja a közönséget a Tokaj Fesztiválkatlan – közölték a szervezők az MTI-vel.
kép: kulturaonline.hu
A programokat a színház három játszóhelyén, a Fesztiválkatlan nagyszínpadán, Teátrumában és a Paulay Ede Színházban valósítják meg. Fellép többek között Rúzsa Magdi, Bereczki Zoltán, Az Illúziói Mesterei, látható lesz az István, a király című rockopera koncertváltozata, A Pál utcai fiúk című produkció és a Boeing Boeing – Leszállás Párizsban című előadás.
A nagyszínpadon augusztus 19-én látható az István, a király rockopera koncertváltozata, Feke Pál, Dolhai Attila, Novák Péter és még számos szólista előadásában. Rúzsa Magdi augusztus 22-én az ismert slágerek mellett az Aduász című albumáról is előad dalokat.
A nyár utolsó hétvégéjén egy klasszikus mű, A Pál utcai fiúk története elevenedik meg a színpadon a Dés László-Geszti Péter szerzőpáros slágereivel, a Pannon Várszínház előadásában. Szeptember 19-én Hadházi László önálló estjével szerepel a nagyszínpadon. Bereczki Zoltán a legismertebb slágerekből összeállított akusztikus koncertjével érkezik augusztus 14-én a Teátrumba.
Tompos Kátya, Takács Nikolas és a Jazzical Trio többek között hajdani táncdalfesztiválok sikergyárosait, filmslágerek komponistáit és a hatvanas évekbeli zenés játékok alkotóit idézik meg augusztus 17-én – sorolják a programokat a közleményben.
A programról további információ a www.fesztivalkatlan.hu oldalon érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >