Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány döntése alapján 2025. augusztus 31-ig meghosszabbítják az élelmiszerekre vonatkozó árréscsökkentést. Az intézkedés célja továbbra is az infláció mérséklése, valamint az alapvető élelmiszerek elérhetőbbé tétele a lakosság számára.
A tárcavezető kiemelte: a kormány ezzel a lépéssel kívánja segíteni a magyar háztartásokat a mindennapi kiadások csökkentésében, és előmozdítani az árak stabilizálódását az üzletek polcain. A hosszabbítás azt jelenti, hogy az érintett termékkörök esetében továbbra is korlátozott marad az a haszonkulcs, amelyet a kereskedők érvényesíthetnek.
A kabinet szerint az árréscsökkentés hatásos eszköznek bizonyult az infláció letörésében, ezért tartják indokoltnak a nyári hónapokra való kiterjesztését. A konkrét terméklistáról és az érintett kereskedelmi szegmensekről a későbbiekben várható részletes tájékoztatás.
Az OKSZ állásfoglalása a döntésről:
Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a kormány bárminemű szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét, amivel szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket, és figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszútávú érdekeit.
Az árrésstop elérte azt a célt, amit a kormány neki tulajdonított. Drasztikus módon, de hozzájárult ahhoz, hogy a vásárlók ne érezzék át teljeskörűen az új beszállítói szerződésekben megjelenő magas áremelési igényeket. Az OKSZ úgy látja, hogy ez a célkitűzés eleve hibás, mert nem hagyja érvényesülni azt az erős kezet, amely a versenyből fakadóan egyensúlyban tartja a gazdaságot.
Emellett a hatósági árszabályozás bármiféle eredménye átmeneti lehet csupán, a feszültségek a felszín alatt gyűlnek, felerősítik egymást, és idővel mindenképpen felszínre kerülnek. Itt volt a pillanat, amikor ennek az egésznek fájdalommentesen véget lehetett volna vetni. Ennek érdekében az OKSZ a múlt héten olyan javaslatokat is letett a kormány asztalára, amelyek biztosították volna az árrésstop fokozatos kivezetését. Sajnáljuk, hogy a kabinet nem élt ezekkel a lehetőségekkel, mert az árrésstop nem szolgálja sem a magyar gazdaság, sem a vásárlók érdekeit:
- Magyarországon már most veszélybe került az ellátásbiztonság azon a 400 településen, ahol semmiféle élelmiszerbolt nem működik. Ezeknek a településeknek a száma nőni fog, mivel az élelmiszer kiskereskedelem 48 százalékát adó kisebb láncok és önálló boltok üzemeltetőinek 18 százaléka tervezi az árrésstop miatt egy vagy több bolt bezárását.
- A nagy magyar élelmiszer kiskereskedelmi láncok a forgalmuk meghatározó részét adó élelmiszer-termékcsoportok sok esetben több mint 90 százalékát hazai beszerzési forrásokból biztosítják. Az árrésstop megnyitja a kapukat a külföldi beszállítók előtt, hosszú időre jelentős károkat okozva ezzel a magyar mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. A beszállítói láncok természetüknél fogva rendkívül lassan regenerálódnak.
- Az árréstop életben tartátásával a kiskereskedelem elveszíti az eszközeit arra, hogy hatékonyan közvetítsen a beszállítók és a fogyasztók között, miközben elnyeli, tompítja az árak kilengéseit azért, hogy mindig a legkedvezőbb elérhető árakkal csábítsa az üzletekbe a vevőket.
Mindezek fényében az OKSZ arra hívja fel a kormányt, hogy tekintettel a várható gazdasági következményekre a legrövidebb időn belül rendelkezzen az árrésstop kivezetéséről, akár azon az áron is, hogy ezt fokozatosan hajtja végre. Minél tovább marad fenn az árrésstop, annál nagyobb lesz a kivezetéséből adódó bizonytalanság, aminek eredménye a lakossági fogyasztás lassú növekedése.
Kapcsolódó cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Új támogatások segítik a hazai halgazdálkodás és akvakultúra fejlesztését
Két új pályázati felhívás összesen több mint 8 milliárd forint…
Tovább olvasom >Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >