Augusztus 20-án: Magyar Ízek Utcája, Magyarország Tortája, az Év Fagylaltja és egyéb finomságok

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 08. 08. 11:59

A hagyományokat követő, de számos új elemet is tartalmazó kétnapos programmal készülnek a szervezők a közelgő nemzeti ünnepre – közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága kedden.

Az először 2010-ben megrendezett Magyar Ízek Utcája nagy sikerére tekintettel, idén még több finomság várja az ünneplőket és ezúttal is jótékonysági célra, a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány támogatására fordítják a bevételek egy részét. A budai Duna-parti falatozást koncertek is kísérik. Az aratómenetet, a Szent István napi misét és Szent Jobb- körmenetet követően természetesen idén is lesz tűzijáték. Az Olimpia évére tekintettel az ünnepi programok része lesz a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, ahol a Londonból hazatérő olimpikonokat is üdvözölni lehet.

Már augusztus 19-én vasárnap délben megnyílik a Magyar Ízek Utcája, az ennivaló vásárfiák az Erzsébet híd budai lábától egészen a Bem térig sorakoznak majd. Közel száz, az ország különböző részeiről érkező kiállító készül ínycsiklandozó finomságokkal. Köztük magyar termelők kínálják majd az általuk termelt gyümölcsöket, sajtot, mézet, kolbászt, lekvárokat. A sétányra üres hassal érdemes érkezni, a készételek mellett ugyanis természetesen megkóstolható lesz Magyarország Tortája, sőt idén először bemutatják Magyarország Cukormentes Tortáját és az Év fagylaltját is.

Falatozás közben az Alagútnál, a Clark Ádám téren és a Bem téren lehet majd egy kis szünetet tartani, ahol vasárnap este nyolc órától koncertek lesznek.

A program elmaradhatatlan része ezúttal is az összefogás, amely a 2010-es rendkívüli árvíz helyzet idején szervezett augusztus 20-a óta már hagyománynak számít. Mindenki, aki a Magyar Ízek Utcájára ellátogat és vásárol egyúttal támogatja a nehéz helyzetben lévő gyermekek étkeztetését a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványon keresztül.

Augusztus 20-án, reggel a Kossuth téri díszünnepség nyitja meg az ünnepnap programjait. A ceremónián katonai tiszteletadás kíséretében felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd ünnepélyes keretek között felavatják a frissen végzett honvédtiszteket. Az eseményen beszédet mond Áder János államfő.

Délelőtt tíz órakor a Duna fölött egyórás légi parádé lesz katonai és civil gépekkel. Délután egy órakor az Ország Háza ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt; este nyolc óráig lehet megtekinteni a Parlament épületét. A

A hagyományokhoz híven délután három órakor a Clark Ádám téren tartják az ökomenikus kenyéráldást, majd elindul az Aratómenet a Lánchídon át a Szent István Bazilikáig, ahol 5 órakor az ünnepi szentmise, azt követően pedig a Szent Jobb körmenet veszi kezdetét.

Az Olimpia évének jegyében rendhagyó módon a nemzeti rendezvényhez kapcsolódik a Gyulai István Atlétikai Magyar Nagydíj is, amelyen olyan atléták vesznek részt, mint Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető vagy az amerikai Sanya Richards-Ross, aki női 400 méteres síkfutásban nyert aranyat Londonban. A sportesemény augusztus 20-án délután négy órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban, ahol megjelennek a magyar olimpikonok is.

Este kilenc órától kezdődik az augusztus 20-i programok elmaradhatatlan eleme, az ünnepi tűzijáték.

A nap folyamán a Parlamentben a legrangosabb állami kitüntetéseket is átadják. (turizmusonline.hu)

Kapcsolódó cikkeink