Átszervezés befolyásolta a Praktiker eredményeit
Rendkívül nehéz feltételek befolyásolták a Magyarországon 19 áruházat üzemeltető Praktiker csoport harmadik negyedévének üzletmenetét – közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
A közlemény szerint a negyedév tevékenységének középpontjában a csoport átszervezésének és finanszírozásának, a beszállítókkal való kapcsolatok átalakításának kérdései álltak.
A csoport 758 millió euró árbevételt könyvelt el a harmadik negyedévben, ami bő 10 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
A működési veszteség 17,3 millió euró volt, tavaly ilyenkor mínusz 10 millió eurót tett ki üzemi szinten a hiány. Adó előtt 32,4 millió euró veszteséget kellett elkönyvelnie a Praktikernek, gyakorlatilag ugyanannyit, mint egy éve. A pénzügyi eredmény mínusz 22 millió euróról mínusz 15 millióra javult.
Németországban a vállalati eredménybeszámoló szerint rosszabb volt a negyedév, mint külföldön: a forgalom 11,7 százalékkal csökkent, míg a nemzetközi érdekeltségeknél 6,8 százalékkal, Magyarországon 7,1 százalékkal 28 millió euróra.
A társaságnál október elején jelezték, 40 millió eurós hitelt szereztek az átszervezéshez, hogy megmentsék a veszteséges és eladósodott céget. A Praktiker elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megfizethető árakkal várja a fesztiválozókat az Auchan Placc a héten zajló EFOTT-on
Már harmadik éve nyitja meg kapuit az Auchan Placc az…
Tovább olvasom >4,8%-kal kevesebb energiafogyasztás, 90% hazai forrás az élelmiszereknél – a SPAR új fenntarthatósági mérlege
A SPAR Magyarország 2024-ben is jelentős előrelépéseket tett a fenntartható…
Tovább olvasom >Már online orvosok is vigyáznak a tescósokra
Júniusban tovább bővítette dolgozói juttatási csomagját a Tesco. A nyár…
Tovább olvasom >