Átlépte a másfél milliót a budapesti repülőtér utasforgalma júliusban
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma átlépte júliusban a másfél milliót, soha ennyi utast nem kezelt még a ferihegyi repülőtér egy hónapban.
A Budapest Airport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében arról tájékoztat, hogy júliusban 1 millió 512 ezren fordultak meg a légikikötőben, 13,8 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A január-júliusi időszakban 8,3 millió utast kezeltek, 14,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.
Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója hangsúlyozta, hogy a ferihegyi utasforgalom bővülési üteme két és félszer akkora, mint az európai átlag, és a közép-kelet-európai régióban is kiemelkedő.
A repülőtér üzemeltetője azt írta, a nagy arányú fejlődés annak köszönhető, hogy az idén már négy észak-amerikai útvonal érhető el Budapestről, a már itt lévő légitársaságok nagyobb repülőgépeket állítanak be a budapesti járatokra, illetve sűrítik a menetrendet is. A nyári időszakban a hagyományos európai és földközi-tengeri nyaralóhelyek felé szintén jelentősen bővült a forgalom.
Tavaly a budapesti repülőtéren rekordszámú, 13 millió utas fordult meg, a várakozás szerint ebben az évben az utasszám elérheti a 15 milliót. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >