Átlépheti a kilónkénti 400 forintot a sertéshús ára
Az élő sertés áremelkedése ugyan megállhat, de ez még nem épült be az átadási árakba, ezért a húsok és húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban.
Az élő vágósertés ára a januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, hétfőn pedig már 390 forint kilogrammonként, ami több mint 21 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti 320 forint körüli szintet. A Világgazdaságnak Raskó György agrárközgazdász a forintgyengüléssel magyarázta az áremelkedést.
Úgy vélte, a kilónkénti ár napokon belül átlépi a 400 forintot, ám 410 forint fölé nem fog menni, ha a körülmények nem változnak jelentősen. Ez nagyjából megfelel a francia és lengyel árszintnek, valamint a szállítással csökkentett német árszintnek – tette hozzá. Éder Tamás, a Hússzövetség és az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége elnöke a lapnak azt mondta, az uniós piacokon néhány hete már leállt az áremelkedés, így itthon is erre lehet számítani.
Ugyanakkor hozzátette: mivel az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent még meg az átadási árakban, ezért március végéig még folyamatos húsáremelkedés várható, utána pedig stagnálás valószínű – – írja a Világgazdaság nyomán a ProfitLine.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >