Átláthatóan működik a TESCO

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 08. 07. 00:02

A Tesco is felkerült arra a listára, amely a legátláthatóbb módon működő hazai vállalatokat gyűjti össze. Az áruházlánc a 12. helyen áll a CSR 24/7 elnevezésű kutatás eredményeként született rangsorban, s ezzel első a kereskedelmi láncok között.

A felmérés azt vizsgálta, az egyes vállalatok mennyit mutatnak meg a közvéleménynek abból, amit természeti és társadalmi környezetük érdekében tesznek.
A hazai összesítésben a Tesco-Global Áruházak Zrt. a 12. helyezést érte el. A kereskedelmi szektor további szereplői a 16., 19. és 23. helyen végeztek, így elmondható, hogy a Tesco a legátláthatóbban működő hazai kereskedelmi lánc. Az utóbbi évek hasonló vizsgálatainak fényében megfigyelhető a tendencia, hogy a Tesco nem csak társadalmi felelősségvállalási programja, hanem az azzal kapcsolatos tudatos tájékoztatás terén is nagy lépést tett előre.
Az előkelő helyezés eléréséhez elsősorban arra volt szükség, hogy a Tesco egyre több információt tegyen hozzáférhetővé honlapján a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos kezdeményezéseiről. Így például múlt év végétől elérhető itt minden sajtóanyag, ami olyan nagyszabású CSR programok kapcsán került kiadásra, mint Az év támogatottja program, a Tesco helyi támogatási programjai, a Magyar Vöröskereszttel közös véradások vagy adománygyűjtések, a PET-palack és aludoboz visszaváltási akciók, valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével történő adományozások. Ezen kívül a Tesco áruházakban alkalmazott környezetbarát megoldásokról folyamatosan frissülő, részletes információ található a www.ecotesco.hu oldalon.



Kapcsolódó cikkeink