Átlagos termésre és nagyon jó minőségre számítanak a francia bortermelők
A szárazság miatt a tavalyinál valamivel alacsonyabb termésre, de nagyon jó minőségre számítanak idén a francia bortermelők.
„Jó évjárat várható idén kiváló érettséggel, ízekkel, és ígéretes erjedéssel” – mondta hétfőn Jérôme Despey, a FranceAgriMer nevű állami borászati tanácsadó vállalat elnöke.
A francia mezőgazdasági minisztérium becslése szerint idén 46,5 millió hektoliter bor termelése várható, ami a szárazság miatt egy százalékkal alacsonyabb a tavalyi termésnél, de az elmúlt öt év átlagánál (45,6 millió hektoliter) nagyobb lesz.
Az előrejelzést azért is várta a nemzetközi bortermelői világ, mert Franciaország tavaly ismét visszanyerte a legjelentősebb bortermelő ország státuszát. Az azt megelőző két évben a hűvös idő és az esőzések miatt volt alacsonyabb a termés. A minisztérium jelentése szerint a nyár eleji kánikula ellenére viszont a szőlő idén nagyon jó minőségű.
A keleti országrészben, Burgundiában és a Beaujolais vidékén, ahol hétfőn kezdődött meg a szüret, a szőlőszemek kicsik, főleg a vörös borok számára. Itt idén 11 százalékos termeléscsökkenés várható a tavalyi évhez képest, csak Beaujolais-ból várhatóan 25 százalékkal lesz kevesebb.
A pezsgőjéről híres Champagne-ban is 11 százalékkal kevesebb termés, mintegy 2,6 millió hektoliter várható. Ezenkívül még Charentes-ban 6, Elzászban pedig várhatóan 2 százalékkal kevesebb bort termelnek idén, mint tavaly.
A leghíresebb és legnagyobb francia borvidéken, Bordeaux környékén a szüret egy héttel korábban kezdődik, mint tavaly, és az ország más részeihez hasonlóan egy százalékos visszaesés várható: idén 5,6 millió hektoliter bordeaux-i készülhet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A francia kormány kezdeményezte a Shein webáruházának felfüggesztését, miközben megnyílt az első fizikai üzlete Párizsban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Együttműködésre lép az Amazon France és az Auchan Csoporthoz tartozó Chronodrive
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Halloween-lázban ég Európa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb termékekre terjesztették ki az árréscsökkentést – február végéig marad a bolti árkorlátozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új fenntarthatósági keretrendszer segíti az élelmiszeripari beszállítói láncokat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IV. Employer Branding: A munkáltatói márkaépítés új ritmusa
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

