Átlag 2500 forintot költ egy magyar férfi kozmetikumokra
A magyarországi férfiak továbbra is a tusfürdő, sampon, dezodor szentháromságában hisznek, a havi költés tekintetében viszont nincs nagy eltérés a két nem között – közli a CD kozmetikai márka és az NRC piackutató által végzett reprezentatív kutatás eredményeit a Világgazdaság Online. A többség, mindkét nem esetében 2500 forintot vagy annál kevesebbet költ szépségápolási termékekre havonta: a hölgyek 68 százaléka, a férfiaknak pedig 66 százaléka nem megy e fölé az érték fölé. Jelentősebb eltérés a két nem között inkább abban mutatkozik, hogy a nők 29 százaléka hajlandó ennél többet fizetni a drogériákban, míg a férfiak esetében ez a szám csak 19 százalék.
Férfiak és nők között nem csak abban mutatkozik különbség, hogy mennyit költenek ilyen célra, hanem abban is, hogy egyáltalán költenek-e erre. Míg a nőknek csupán 3 százaléka nem vásárol szépségápolási termékeket, addig ez az arány a férfiaknál 15 százalék. Utóbbi szám összefügghet azzal is, hogy a férfiak 17 százaléka inkább „megkér valakit a hozzátartozói közül, hogy válasszák ki és vegyék meg” a számukra szükséges szépségápolási termékeket.
A kutatás a költések mellett azt is vizsgálta, hogy a férfiak milyen termékeket vásárolnak, ha a külsejük ápolásáról van szó. Mint kiderült, legfőképpen az „alapdarabokat”: a megkérdezettek döntő többsége legfőképpen tusfürdőt, sampont és dezodort vásárol. Tusfürdőt és sampont a válaszadók 82 százaléka, míg dezodort a 75 százalékuk szokott a kosarába tenni, ami arra utal, hogy az urak a konzervatívabb szemléletmódot részesítik előnyben a kozmetikumok terén. A listán a negyedik legnépszerűbb termék kimondottan férfias: borotvahabot a válaszadók 63 százaléka szokott rendszeresen használni. Ezzel összefügghet, hogy bár egyre divatosabbak a szakállápolási készítmények, a friss kutatásból azonban kiderült, hogy a férfiak csupán 3 százaléka használ ilyeneket. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Van új a zuhany alatt, és azon túl is!
A tusfürdők piaca folyamatosan növekszik, ahogy a vásárlói elvárások egyre…
Tovább olvasom >Férfi hajápolás: stílus és innováció
Ma már egyre több férfi keres tudatosan olyan termékeket és…
Tovább olvasom >Nem hajlandók a németek többet fizetni a fenntarthatóbb kozmetikumokért
Amikor a kozmetikai termékek fenntarthatóságáról van szó, a németek elsősorban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >