Átadták Etyek felújított borászati központjait
Átadták pénteken Etyek felújított borászati központjait, a kormányzati beruházás a Pannónia Szíve turizmusfejlesztési program első megvalósult része.
Tessely Zoltán, Etyek, valamint a Szent László- és Váli-völgy területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Etyeken sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szőlőműveléséről nevezetes falu az elmúlt években népszerű idegenforgalmi célállomássá vált, elsősorban a borainak és gasztronómiájának köszönhetően. A mostani beruházás pedig megteremtette a további fejlődés alapjait.
Molnár Krisztián, a Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsának elnöke emlékeztetett arra, hogy Fejér megye 23 településének összefogásával két éve indult az idegenforgalom fejlesztését célzó program, amellyel állami forrásból eddig 3,7 milliárd forint értékű beruházások valósultak meg. Példaként említette az Etyekből Bicskén és Csabdin át Tarjánba vezető kerékpárutat, amely már ősztől használható.
Kiemelte, hogy a beruházás a falu valamennyi borászati területét érintette. Ennek köszönhetően a Gasztrosétány néven országosan ismert Újhegy mellett Öreghegyen, a Körpincénél és a Kecskegödörben is hiányzó közművek megépültek, kockakő burkolatot kaptak az utak, és a településképbe illeszkedő, egyedi tervezésű utcabútorokat helyeztek ki.
Arról is beszélt, hogy a projekt folytatásaként elkészül még a Kitelepítettek Magyarországi Emlékháza, amelyet egy hagyományos sváb parasztházból alakítanak ki, valamint közösségi teret hoznak létre a faluközpontban lévő Magyar kútnál. A beruházás várhatóan az év végéig elkészül. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, amellyel 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megkezdődött a Vajda-Papír Csoport történetének legnagyobb, 40 milliárd forintos beruházási programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a SUGO FOOD Kft. bajai beruházásával tovább erősödik a hazai élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

