Átadták „Az év fogyasztóvédelmi referense” idei díjait
A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) által hagyományosan megrendezett, „Az év fogyasztóvédelmi referense” díjátadón az elismeréseket Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Benczúr Palota Dísztermében adta át az idei győzteseknek február 21-én. Köszöntőjében utalt rá, hogy az elmúlt öt év tapasztalatai alapján a fogyasztóvédelmi referens intézményrendszere beérett, a vállalkozói oldalon egyre láthatóbb és intenzívebb a fogyasztóvédelmi referensek munkája. Köncse Tamásné, a FORE elnöke rámutatott, hogy a fogyasztóvédelmi referensi feladatokat célzottan a fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozó vállalati munkatársak látják el. A díjátadó háziasszonya Suhajda Zsuzsanna, a FORE alelnöke és egyik alapítója, felhívta a figyelmet, hogy a díj annak az elismerése, hogy a nyertes pályázók és az őket foglalkoztató vállalkozások a kötelező törvényi minimum teljesítésén túlmutatóan a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, a fogyasztóbarát vállalati kultúra megjelenítését is teljesítik.
Kapcsolódó cikkeink
Egymást ugratták a hazai retailerek április 1-jén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stratégiai megújulás az Auchannál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fogyasztóközelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

