Átadták az agrártárca finanszírozásával megvalósult kenyai mintafarmot
Az afrikai élelmezésbiztonság megerősítését segíti az Agrárminisztérium finanszírozásával megvalósult mintafarm Kenyában – jelentette ki a projekt átadóján Nagy István tárcavezető, pénteken. A miniszter a nap folyamán a kék gazdaságért és az öntözésért felelős miniszterekkel is egyeztetett.

(Fotó: AM)
Afrika a lehetőségek ország az agrárium területén hazánk számára – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Salim Mvurya, kenyai bányászatért, kék gazdaságért és tengerészeti ügyekért felelős tárcavezetővel tárgyalt. Kifejtette, korábban azt hittük, hogy a tengerek kimeríthetetlen forrással rendelkeznek, de ez nem így van, éppen ezért kell egyre nagyobb hangsúlyt fektetni az akvakultúrális ágazat fejlesztésére. Hazánk számára három komoly lehetőség is adódik a Kenyával történő együttműködésben. Egyrészről mintafarm projektet valósítunk meg, másrészt a halgazdálkodást is tovább lehet fejleszteni, harmadrészt az oktatási és tudományos együttműködés területén is lehet még mélyíteni kapcsolatainkat. Nagy István emlékeztetett, hogy még 2020-ban írt alá hazánk megállapodást Kenyával egy kötött segélyhitel programról, melynek keretében Magyarország mások mellett halgazdálkodási projektek megvalósítását támogatja. Reményeink szerint ezek a beruházások csak az első lépések, melyeket még további fejlesztések követhetnek.
A tárcavezető nap folyamán vízgazdálkodási kérdésekről is egyeztetett Zacharia Mwangi Njeruval, Kenya vízügyi, szanitációért és öntözésért felelős miniszterével
A találkozón Nagy István kiemelte, az élelmezésbiztonság megerősítése szempontjából kulcsfontosságú, hogy minél több öntözésfejlesztéssel kapcsolatos beruházás valósuljon meg. Hazánk ebben a tekintetben kész megosztani tudását és tapasztalatait az afrikai partnereivel. A miniszter példaként említette az aszály elleni küzdelemben már bizonyított VízŐr technológiát, amely segít a talajoknak a klímaváltozás negatív hatásait kiküszöbölni, kevesebb öntözés mellett. A tárcavezető a hatékonyság növelésére is felhívta a figyelmet, képesnek kell lenni ugyanis ugyanannyi vízzel nagyobb területen eredményesen öntözni. Magyarország a tudásátadás területén ösztöndíj programokkal és tudományos együttműködésekkel is szeretné, ha két ország agrárkapcsolatai egy magasabb szintre lépnének – tette hozzá.

(Fotó: AM)
A tárcavezető a kenyai mezőgazdasági és állattartásért felelős miniszterrel közösen átadta azt a mintafarmot, amely az Agrárminisztérium finanszírozásával valósult meg
Nagy István a rendezvényen elmondta, az elmúlt évek válságai megmutatták, mennyire fontos, hogy birtokában legyünk azon képességeknek, melyekkel magunk is elő tudjuk állítani a kiváló minőségű, biztonságos és egészséges élelmiszert, hogy minél kevésbé függjünk a nagy élelmiszertermelő országoktól és a multinacionális kereskedő cégektől. Ez a projekt ezen célok megvalósulását szolgálja. A beruházás keretében Mwea településen vetőmag tesztelésére és termesztéstechnológiák megvalósítására kerül sor. A program részét többek között a kukorica, a cirok, a paradicsom és zöldborsó termesztése képezik. A szaktudás, a kiváló magyar agrárszakemberek tapasztalata, valamint a világszínvonalú magyar vetőmagok segítséget jelenthetnek abban, hogy fokozni tudjuk a kenyai családok egészséges élelmiszerrel történő ellátását – húzta alá a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Csirke vs. marha: új spanyol kutatás kérdőjelezi meg a fehér hús „bélegészség”-előnyét
Évtizedekig a csirkehúst tartottuk a vörös húsoknál „egészségesebbnek”. Egy friss…
Tovább olvasom >Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >