Átadták a sátoraljaújhelyi dohánygyár új üzemcsarnokát
A nagyvállalati beruházási támogatás segítségével 2015 óta országszerte 95 kapacitásbővítést és egyéb fejlesztést támogatott a kormány, összesen 131 milliárd forint értékben – közölte Varga Mihály pénteken, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen a magyar tulajdonú Continental Dohányipari Zrt. új üzemcsarnokának avatásán. A vállalat egymilliárd forintot meghaladó technológiai és kapacitásbővítő beruházásához a kormány több mint 500 millió forinttal járult hozzá a program keretében.
A miniszter hozzátette: a pályázatok eredményeképpen eddig 2000 új munkahely keletkezett Magyarországon a nagyvállalati támogatásoknak köszönhetően. Kiemelte: a sátoraljaújhelyi dohányipari beruházáshoz biztosított több mint félmilliárd forintból nemcsak a jelenlegi 400 dolgozó munkahelye erősödött meg, de annak a 4 ezer embernek is, akik ebből a sajátos agráripari kultúrából élnek.
A kormány olyan szabályozási környezetet teremtett Magyarországon, amely visszaszorítja a fiatalok dohányzását, ugyanakkor nem korlátozza a gyártók versenyét – jelentette ki Varga Mihály.
A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság stabil és kiegyensúlyozott pályán halad, a növekedés – ellentétben a kétezres évek közepével – fenntartható, nem eladósodásra vagy privatizációra épül. Az idei első három negyedében több mint 5300 milliárd forint értékű beruházás valósult meg Magyarországon, köszönhetően az egyszámjegyű társasági adónak, a csökkenő munkáltatói terheknek és a fejlesztési források hatékony felhasználásának. A miniszter kitért arra is, hogy a foglalkoztatottak száma a legfrissebb adatok szerint átlépte a 4,5 milliót, ami azt jelenti, hogy a még meglévő munkaerő-tartalékból egyre többen térnek át a munka világába. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliség továbbra is alacsony, 3,7 százalékon áll, ami Hollandiával holtversenyben az Európai Unió negyedik legalacsonyabb munkanélküliségi rátája.
Varga Mihály a térség gazdasági eredményeit említve kiemelte: Borsod-Abaúj-Zemplén megye az elmúlt években gyorsabb ütemben fejlődött az országos átlagnál. A megyében foglalkoztatottak száma 2010 és 2017 második negyedéve között 219 ezerről 271 ezerre nőtt, és az új munkahelyek közel 60 százaléka a versenyszektorban jött létre. Ezzel szemben a munkanélküliek száma 2010 óta 47000-ről 16000-re csökkent.
Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő azt mondta: a dohánygyár a térség legjelentősebb foglalkoztatói közé tartozik, ezért ami ott történik, az hatással van a város és a környék életére is. Füzi Csaba a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az 1 milliárd 87 millió forintos beruházáshoz kapott 543,7 millió forint a cég történetének legnagyobb vissza nem térítendő támogatási összege. A fejlesztéssel 20 új munkahely keletkezett a gyárban, ahol jelenleg 400 munkavállaló dolgozik. A fejlesztésnek köszönhetően új termékkel is jelentkezett a gyár, piacra dobták vízipipa dohánycsaládjuk első tagját, de az új üzemcsarnokban gyártják a szivarkát is.
A vezérigazgató az MTI kérdésére azt is elmondta: tavaly a jövedéki adó nélkül 14 milliárd forintos árbevételük volt, a nyereségük pedig elérte az 1,3 milliárd forintot. Az eredmény idén várhatóan jóval magasabb lesz – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb mérföldkő a füst nélküli világ felé – fontos állomáshoz érkezett a BAT új gyártócsarnokának fejlesztése Pécsett
A BAT Hungary bokrétaünnepséggel tette emlékezetessé, hogy második feléhez érkezett…
Tovább olvasom >Megduplázza kazahsztáni beruházását a PepsiCo
A PepsiCo megduplázza a Kazahsztánban épülő sós snackeket gyártó üzemébe…
Tovább olvasom >Nagy Márton: hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre
Hosszú távon vissza kell állni a beruházás alapú gazdasági növekedésre,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >