Átadták a megújult badacsonyi Hableány borászati központot
Átadták a badacsonytomaji Hableány borászati központot, amely 1 milliárd forintból újult meg 2300 négyzetméteren. Az épület elsősorban borászati üzemként működik a jövőben, és emellett bemutatótérként funkcionál, ahol az érdeklődők megismerhetik a borkészítés folyamatát a szőlő feldolgozásától egészen a palackozásig.
A pénteki átadó ünnepségen a létesítmény tulajdonosa, Laposa Bence, a Laposa Birtok Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a másfél év alatt újjáépített központban évente 450 ezer üveg italt palackoznak, ebből 50 ezer a pezsgő. Az épületben borászati üzem, bemutató tér, pezsgőkészítő üzem, vendéglő, valamint az egykori üzemeltető Barabás családot és a tulajdonos Laposa családot bemutató kiállítás kapott helyet. Jelenleg 20 féle bor szerepel a kínálatukban.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szólt arról, hogy a turizmus teljesítménye évek óta töretlenül nő, tavaly 15,5 millió vendég járt a magyarországi szálláshelyeken, az új digitális adatszolgáltatási rendszernek köszönhetően pedig hamarosan pontos és naprakész képet fogunk látni a szektor teljesítményéről. Mint mondta, a céljuk, hogy több minőségi élményt kereső turistát szólítsanak meg, és tovább emeljék az ágazat versenyképességét.
Közölte: a turizmus GDP-hozzájárulását a jelenlegi 11 százalékról 16 százalékra kívánják emelni, e célnak elérését támogatja a digitalizáció mellett ágazati adócsökkentés, a Szép-kártya és a turizmusmarketing erősítése is. Hozzátette: a belföld is húzza a növekedést, tavaly 350 ezerrel több magyar tudott itthon pihenni utazni, mint egy évvel korábban.
A turizmus stratégiai jelentőségű ágazat, amelyben a bérek növekedése és a családi vállalkozások erősödése jellemző – hangsúlyozta és kiemelte – jelenleg mintegy ezer turisztikai fejlesztés zajlik az országban.
Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a helyi turizmus szempontjából kiemelkedő jelentőségű a megújult központ, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt az odalátogatóknak. Krisztin N. László, Badacsonytomaj független polgármestere arról beszélt, hogy a Hableány már a korábbi évtizedekben is a település turisztikai központja volt. Mint mondta, megújult formájában az épület közösségi térként is funkcionál majd. Szavai szerint a térség jövőjének záloga a szőlőre és a borra épülő turizmus, ezért kiemelten fontos a beruházás, amely egy helyi család erőfeszítéseként valósult meg. A Hableány épülete már 1883-ban is állt, az első nagy felújítás 1964-ben történt. Az épület évtizedeken át családi rendezvények helyszíne volt, szálló, bolt, étterem működött benne, majd a közelmúltban streetfood bistro. A megújult borászati központ érdekessége, hogy az épületben egykor üzemelő posta emlékére most is lehet képeslapot küldeni a Hableányból. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >