Átadták a Magyar Kézműves Remek díj elismeréseit
Átadták a Magyar Kézműves Remek elismeréseket szerdán Budapesten a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pályázatára beadott több mint 110 pályaműből 43 kapta meg a díjat, közülük hetet magas színvonala alapján külön is méltattak.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a rendezvény fővédnöke a díjátadó ünnepségen kiemelte: a valódi kreativitást díjazták, azt a munkát, amelyben együtt él a hagyományőrzés az új alkotással. A kézművesek a hagyományokat úgy örökítik át, hogy közben hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez is. Képesek újat alkotni, anyagba foglalva a tradíciókat úgy, hogy közben használható, piacképes terméket állítanak elő – tette hozzá.
A miniszter utalt arra, hogy a díjjal – amelynek célját a kormány elismeri és támogatja – nemcsak a magyar termékek jó hírnevét öregbítik, hanem a hazai termékek piacra kerülését is támogatják. A pályázat egyben a magyar vállalkozói kultúra, és a kézműipari szakma rangjának elismerését is szolgálja: ennek legfontosabb eszköze a címmel járó marketingtámogatás, bemutatkozási lehetőség – tette hozzá.
Kijelentette: a kézművesség ágazatai az elmúlt években jelentősen hozzájárultak a magyar gazdaság válságból való kilábalásához, és a növekedés megteremtéséhez. Szavai szerint a világ egyre inkább arra halad, hogy nem a tömegtermelés által kínált termékek piacra jutását segítik elő, hanem specializálódik – ahogy a díjazottak is a maguk szakterületén. Fel kell fedezni a hagyományok ápolásában rejlő értékeket, és támogatni kell az alkotóikat – mondta. Kitért arra, hogy a kormány támogatása számos területre kiterjed, közöttük a hungarikum-törvényt, a családi gazdaságok számára nyújtott kedvezményeket, vagy a szakképzési rendszer átalakítását emelte ki.
Parragh László, az MKIK elnöke elmondta: a kamara 13. alkalommal rendezi meg a hagyományőrző vállalkozói kultúra, a kézműves szakma elismerését szolgáló ünnepséget. Egyre növekszik a kereslet a minőségi, speciálisan magyar és művészi termékek iránt, és azok színvonala is emelkedik – tette hozzá. Kitért arra, hogy a kézművesség képviseli azokat az értékeket, amelyek az elmúlt ezer évről szólnak. Reményét fejezte ki, hogy a magyar kézműves társadalom a hagyományőrzés feladatát a jövőben is el tudja látni, a művekből rendezett kiállítás mindennek a tanúbizonysága. Egy-egy alkotás létrehozása több mint munka, rengeteg szeretet, és a szakma iránti hódolat – mondta, megköszönve a díjazottak munkáját.
A Magyar Kézműves Remek címet nyert pályázók termékeiből nyílt kiállítás az OMÉK teljes ideje alatt szeptember 27-ig látható a Hungexpo területén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
OMÉK 2025 – Visszatér Magyarország legnagyobb agrárünnepe!
Hagyomány és innováció kéz a kézben jár – ez is…
Tovább olvasom >Aranykorukat élik a magyar-amerikai agrárdiplomáciai kapcsolatok
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról,…
Tovább olvasom >MNB: az árstabilitás a tartós növekedés alapja
A jegybank új vezetése elkötelezett az árstabilitás elérése és fenntartása…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >