Átadták a Joint Venture Szövetség vállalati díjait
A közel 40 éves múltra visszatekintő Joint Venture Szövetség (JVSZ) negyedik alkalommal rendezte meg nagyszabású, “Companies for the Future Award” Gálaeseményét. Február 22-én, szombaton az impozáns Lovardában, 300 cégvezető részvételével a JVSZ összesen már 7 kategóriában tüntette ki a hazai gazdasági élet kiemelkedő vállalatait.

Buday Kollárik Tímea, a JVSZ ügyvezetője, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke
A JVSZ fontos küldetése, hogy tagvállalatai jó gyakorlatainak és tapasztalatainak megosztásával támogassa a hazai vállalkozások fejlődését és szélesebb körben terjessze el a példaértékű vállalati programokat. Az elismeréseket az előző évben kiemelkedő eredményeket elért, valamint a gazdaság jövőjét szem előtt tartó, felelősen és tudatosan működő vállalatok nyerhették el immáron 7 kategóriában.
A nagy sikerre való tekintettel az idei évben az elismerések sorát tovább bővítették. Míg korábban csak a JVSZ tagvállalatai pályázhattak a különdíjakra, idén két különdíj esetében széles körben megnyitották a cégek számára a nevezési lehetőséget. A cél, hogy minél több példaértékű jógyakorlat kerüljön díjazásra és bemutatásra, melyből más vállalatok is inspirálódhatnak.

Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke
Dr. Fábián Ágnes, a JVSZ elnöke az eseményen büszkén számolt be a Szövetség „Companies for the Future Award” kezdeményezésének fejlődéséről, melyet négy éve a JVSZ elnökségével hagyományteremtő céllal hívtak életre, hogy olyan jövőt álló, jövőt építő vállalatokat és olyan példaértékű programokat mutassanak be, melyből a hazai gazdasági szféra építkezni és fejlődni tud.
„A Szövetség értékteremtő erejét igazolja, hogy az elmúlt évek alatt a díjaink sora egyre nagyobb presztízst ért el, és ma már több mint 300 fővel ünnepeljük a hazai gazdasági élet legkiemelkedőbb vállalatait és jövőt építő programjait.”
A fődíjak esetében az OPTEN által összeállított szempontrendszer alapján rangsorolták a vállalatokat, a különdíjakra pedig pályázni lehetett. A díjazottak sorrendjéről minden kategória esetében egy, az adott díj elbírálására felkért, magas presztízsű szakmai zsűri döntött.
Már harmadik éve, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a kezdeményezés mellé állt, és az esemény fővédnökeként Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter adta át a példaértékű, jövőnkre is pozitív hatást gyakorló nagyvállalatoknak, valamint középvállalatoknak járó rangos elismeréseket.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az eseményen mondott beszédében elmondta, hogy a gazdaságpolitika fő pillérei a jelenlegi háromról hat eleműre bővülnek, így a növekedésen alapuló bérkonvergencia, a megfizethető lakhatás elérése és a kkv-k méretugrása mellett az adócsökkentés, 100 új gyár telepítése és az infláció elleni küzdelem határozza meg a 2025-ös évet. Ez az év lesz az áttörés éve, tovább csökken tehát a munkát terhelő adó, bővül az anyák adómentessége és visszaadjuk a nyugdíjasoknak az áfát, miközben nő a bér és új munkahelyek jönnek létre. Ez csak együttműködéssel lehetséges, a fejlődés nem valósulhat meg a gazdasági szereplők és a legfontosabb szervezetek, így a JVSZ-szel való együttműködés nélkül.
Vállalatok a jövőért díj: Fordul a gazdaság, 2025 az áttörés éve lesz
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Joint Venture Szövetség egyaránt kiemelkedő értéknek tartja a párbeszédet, a vállalkozások és a kormányzat közötti partnerség elősegítését, a Magyarországon működő vállalatok gazdasági erejének és versenyképességének növelését, a vállalatok digitalizációs fejlődésének támogatását, a zöld és fenntartható működésre történő átállás segítését, a generációváltás szakmai és gazdasági támogatását, valamint a széleskörű tudásmegosztást a nagy-, közép- és kisvállalatok között.
A fődíjakat az esemény fővédnöke, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a különdíjakat pedig a díjtámogató vállalatok vezetői: Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgatója, Dr. Tálos Péter, a Foxconn Csoport alelnöke, Kiss Katalin, a MAM-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Marsi Anikó, a TV2 Média Csoport kiemelt műsorvezetője adták át.
A JVSZ kategóriánként mindhárom dobogós vállalatot nyertesnek tekinti, hiszen a díj bírálati szempontjainak komplexitása mellett a második és harmadik helyezés is hatalmas elismerést jelent.
A fődíjak 2 kategóriájának díjazottjai:
Középvállalati kategória
1. helyezett: Billingo Technologies Zrt.
2. helyezett: Wáberer Medical Center
3. helyezett: GB Solutions Zrt.

Középvállalati kategória díjazottak
Nagyvállalati kategória
1. helyezett: Magyar Suzuki Zrt.
2. helyezett: KOMÉTA 99 Zrt.
3. helyezett: Novopayment Kft.

Nagyvállalati kategória díjazottak
A 5 különdíj kategória díjazottjai:
Best Talent Program a Henkel Magyarország támogatásával
1. helyezett: Foxconn Csoport
2. helyezett: E.ON Hungária Csoport
3. helyezett: SkillX Technologies Zrt.

Best Talent Program díjazottak
Best ESG Program az E.ON Hungária Csoport támogatásával
1. helyezett: SPAR Magyarország
2. helyezett: Emerson I NI
3. helyezett: MBH Bank

Best ESG Program díjazottak
Best Technology Investment a Foxconn Csoport támogatásával
1. helyezett: Schneider Electric Magyarország
2. helyezett: MAM-Hungária Kft. és Com-Forth Kft.
3. helyezett: SkillX Technologies Zrt.

Best Technologies Investment díjazottak
Best Next Generation Company a MAM-Hungária Kft. támogatásával
1. helyezett: Király Sportegyesület
2. helyezett: KITE Zrt.
3. helyezett: Robotizálunk Kft.

Best Next Generation díjazottak
Innovációra Magyar! Különdíj a TV2 Média Csoport támogatásával
1. helyezett: Kuube Hungary Kft.
2. helyezett: Resysten Hungary Kft.
3. helyezett: PEAK

Innovációra Magyar! Különdíj díjazottak
A nagyszabású Gálaest visszatérő és kihagyhatatlan eleme a társadalmi célokat szolgáló jótékonysági tombolasorsolás, melynek az idei évi kedvezményezettje a Völgyzugolyház Alapítvány lett. A Gálán befolyt teljes tombolabevétel, összesen közel 2 millió Ft értékben számukra került felajánlásra. A támogatással az adományozók a Joint Venture Szövetség kezdeményezésének keretében a halmozottan sérült gyermekek fejlesztését segítik.
Főtámogató: Nemzetgazdasági Minisztérium
Kiemelt szakmai partner: OPTEN
Díjtámogatók: E.ON Hungária Csoport, Foxconn Csoport, Henkel Magyarország Kft., MAM-Hungária Kft., TV2 Média Csoport
Együttműködő partnerek: Magyar Fejlesztési Bank, Philip Morris Magyarország, MBH Csoport BUPA Platformja, Coca-Cola HBC Magyarország, SPAR Magyarország, Főőrség és Lovarda
Kapcsolódó cikkeink
Nagy Márton: Fordul a gazdaság, 2025 az áttörés éve lesz
Az idei az áttörés éve lesz; legalább nyolc olyan tényező…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött a Joint Venture Szövetség és a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség
Együttműködési megállapodást írt alá a Joint Venture Szövetség (JVSZ) és…
Tovább olvasom >A tanácsadók munkáját segítő compliance-szakemberként teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Vandemoortele vásárolja meg a Bunge európai margarin üzletágát
A belga Vandemoortele élelmiszeripari vállalat megvásárolja az amerikai Bunge európai…
Tovább olvasom >Komoly veszélybe kerülhetnek a magyar élelmiszergyártók az árrésstop miatt
Az árrésstop bevezetése nyomán eddig szigorúan titkolt információk kerültek nyilvánosságra:…
Tovább olvasom >Zsigó Róbert: az árrésstoppal érintett élelmiszereknek átlagosan 17,7 százalékkal csökkent az ára
Az árrésstop egy hete lépett életbe, az érintett élelmiszereknek átlagosan…
Tovább olvasom >