Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál sörversenyének díjait
Átadták a gyulai Kézműves Sörfesztivál apropóján meghirdetett Central European Beer Awards 2018 sörverseny díjait szombat délután a békési fürdővárosban – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A díjakat két kategóriában osztották ki, a házi amatőr sörfőzők versenyének grand champion díját Bába Ákos Kraken söre érdemelte ki. A kisüzemi kézműves sörfőzdék kategóriájában a fődíjat a győrújbaráti Vaskakas és Társa Kft. American Hop Dog söre kapta.
A versenyre 167 mintát neveztek be, Magyarország mellett Ausztriából, Belgiumból, Szlovéniából, Szerbiából, Csehországból és Szlovákiából.
A házi amatőr sörfőzők versenyén kilenc bronz, két ezüst, négy arany és négy champion díjat osztott ki a nemzetközi szakmai zsűri. A kisüzemi kézműves sörfőzők kategóriájában hat bronz, tíz ezüst, nyolc arany és hat champion díj talált gazdára a különdíjak mellett. Utóbbi kategóriában számos szlovák, cseh és lengyel főzde is díjazott lett – közölték a szervezők.
Ladislav Kovacs, a verseny igazgatója szerint nagyon sok nagyon jó minőségű sör érkezett a megméretésre. Elmondta, hogy az italokat kompletten bírálták az illat, az íz, az összbenyomás és egyéb szempontok alapján egy korszerű, számítógépes program felhasználásával, egy amerikai rendszer szerint. A versenyzők részletes visszajelzést kapnak a zsűritől a söreikről. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Három új felsővezetővel erősít a Dreher Sörgyárak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Luxus környezetben, korlátlan kóstolással: jön a IX. Indoor Sörfesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sörre váltja a hosszú hangüzeneteket a Heineken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Signature 40 – a régió új közös nyelve: Interjú Nagy Mártonnal és Vaszary Ádámmal a Signature Platform 2026-os új dimenziójáról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is ünnepelt a Superbrands
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi tv-reklámok 2025 – indul a közönségdíj szavazás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
