Átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepeit
Átadták a FirstFarms Hungary Kft. új sertéstelepeit pénteken. A nyolcmilliárd forintos beruházást 2,5 milliárdos állami támogatással valósította meg a dán tulajdonú cég a Békés vármegyei Telekgerendáson és Pusztaföldváron.

(Fotó: Vermes Tibor)
Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára az átadón elmondta, a magyar sertéságazat a rendszerváltás óta számos viszontagságon ment keresztül. A mostani beruházás előremutató, ugyanis az ágazat külső kitettsége csökkenthető azzal, ha a sertéseket Magyarországon nevelik és vágják le – húzta alá.
Ilyen módszerekkel támogatja a kormány az állattartókat
Mivel a növénytermesztéssel ellentétben az állattenyésztésben nincsenek közvetlen uniós támogatások, ezért a kormány a vidékfejlesztési programok tervezésekor kiemelten segíti az állattartókat: fejlesztési és beruházási támogatásokkal, szabályozással, a közösségi marketing eszközeivel, válság- és járványvédelmi támogatásokkal, az exportpiacok bővítésével – fejtette ki. Eddig állattartó telepek korszerűsítésére 2014 óta 400 milliárd forintot meghaladó támogatást adtak – jegyezte meg. A helyettes államtitkár emlékeztetett, a kormány úgy döntött, hogy a 2020-2027-es uniós támogatások mellé maximális, 80 százalékos hazai társfinanszírozást biztosít, így 4265 milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre. „Ez történelmi lehetőséget biztosít a magyar mezőgazdaság számára” – fogalmazott.
Anders Norgaard, a FirstFarms csoport vezérigazgatója elmondta, ez a legnagyobb beruházás a cég életében
A telekgerendási fiaztató telepre május első hetében érkeznek az első süldők. Köszönetét fejezte ki a 2,5 milliárd forintos állami támogatásért. Herczeg Tamás, Békés vármegye 1. választókerületének országgyűlési képviselője elmondta, 40 éve Magyarországon körülbelül 10 millió sertés volt, ma 2,5 millió, így „van hova fejlődni”. A beruházással nem csak új munkahelyek jönnek létre, de fejlődik a települések úthálózata is, és szervestrágyával tudják ellátni a gazdákat – tette hozzá.Erdős Norbert Békés vármegye 4. választókerületének országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a 2,5 millió sertésből Békésben mintegy 245 ezret tenyésztenek, amivel a vármegye a harmadik legnagyobb sertéselőállító Magyarországon. Sarusi-Kis Tamás, a FirstFarms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, 2022. február 24-én tették le a beruházás alapkövét, aznap, amikor kitört az orosz-ukrán háború, amely átírta a nyersanyagpiaci árakat. Ennek ellenére sikerült 14 hónap alatt befejezni az építkezést. A 14 hónap alatt elkészült beruházás során Telekgerendáson kétezer férőhelyes koca fiaztató telep épült; Pusztaföldváron pedig a szaporulatnak malacnevelő telep, ezekkel 4500 koca tenyésztésére van lehetőségük. A két telephelyen mintegy 18 500 négyzetméter alapterületű épületegyüttest építettek, amelyhez 1750 teherautónyi betont fektettek le. Az épületek áramellátását napelemek biztosítják, az optimális hőmérsékletet – Magyarországon egyelőre egyedülálló technológiával – hígtrágyából visszanyert hővel biztosítják. A beruházás 20-30 új munkahelyet teremet a térségben.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára
Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a…
Tovább olvasom >Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már három autonóm üzletet működtet a Carrefour Belgiumban
A Carrefour Belgium megnyitotta harmadik autonóm BuyBye üzletét a NATO…
Tovább olvasom >Mézes-gyümölcsös snackkel lép az amerikai piacra David Beckham
David Beckham, az egykori világhírű labdarúgó saját élelmiszermárkát vezet be…
Tovább olvasom >„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >