Átadták a Bábolna TETRA Kft. genetikai kutatóbázisát
Átadták a Bábolna TETRA Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban, amelyben olyan új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet, különleges krémszínű tojásokat adnak.
A kutatóközpont átadása után Nagy István agrárminiszter az MTI-nek kijelentette: fontosnak tartja, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen, erre jó példa szavai szerint a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is.
Hozzátette: ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek.
Szavai szerint új divatirányzatok jelennek meg az élelmiszerfogyasztásban, a világpiacon ma már válogatnak a vásárlók, vannak akik a fehér színű tojást, mások pedig a barnább színű tojást kedvelik, most pedig lesz „krémszínű tojás”, ami talán mindkét tábor tetszését elnyeri.
Szólt arról, egyre inkább elvárás, hogy a ketreces tojótyúktartást váltsa fel az alternatív – hagyományosnak is mondott – mélyalmos tartás, ugyanakkor olcsó tömegtermelésre a ketreces tartás még alkalmasabb, a tojásnak pedig, mint az egyik leginkább teljes értékű fehérjeforrásnak mindenki számára elérhetőnek kell maradnia.
A Bábolna TETRA Baromfitenyésztő és Forgalmazó Kft. a világ tojó hibrid nemesítésének egyik meghatározó szereplője. Sikereik alapja a cég vezetői szerint az az 50 éve konzekvensen folyó genetikai munka, melynek érdekében, különösen az elmúlt tíz évben, több kutatási-infrastrukturális fejlesztés is történt.
A cég saját forrásainak felhasználásával most felépült kutatóbázis munkatársai a tervek szerint szorosan együttműködnek majd a Kaposvári Egyetemmel és a Dalmand Zrt.-vel, a benne folyó kutatási munkát pedig az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból támogatják.
A Bábolna TETRA Kft. 2014-ben a Vas megyei Uraiújfalu község határában csaknem kétmilliárd forintos beruházással, a Darányi Ignác Terv 769 millió forintos pályázati forrásának felhasználásával építtette meg baromfikeltető üzemét.
A bábolnai gazdaságból kinőtt cég, az elődök szakmai munkáját is számítva 1960 óta foglalkozik intenzív baromfitenyésztéssel, „TETRA” márkanéven bevezetett saját fejlesztésű baromfi hibridjeivel vált ismertté a nemzetközi piacon. Több mint 60 országban, köztük az Egyesült Államokban, Afrikában, Ázsiában is vannak olyan tenyésztési központok, ahol TETRA tenyészpárokat használnak.
A nyilvános cégadatok szerint a Bábolna Tetra Kft. külföldi és belföldi értékesítésből származó nettó árbevétele összesen 2016-ban és 2017-ben is meghaladta az 5,5 milliárd forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Újranyíltak a piacok: Szaúd-Arábia és Chile feloldotta a brazil baromfira vonatkozó tilalmat
Szaúd-Arábia és Chile feloldotta a brazil baromfitermékekre vonatkozó importtilalmat, amelyet…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
50 milliárdos veszteség után vezetőcsere és díjkorrekció a Mohunál
Tavaly 50 milliárd forintos veszteséggel zárt a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >A Waberer’s és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg
A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre…
Tovább olvasom >Temu és Shein a célkeresztben: feketelistára kerülhetnek a kínai piacterek
A kínai online piacterek – köztük a Temu, a Shein…
Tovább olvasom >