Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
Rekordszámú nevezés közül választották ki a 2025-ös Green Awards győzteseit: hét kategóriában olyan vállalatok, szervezetek és szakemberek kaptak elismerést, akik kiemelkedőt nyújtanak a fenntarthatóság terén.
A szeptember 4-én megtartott Sustainable World konferencia keretében adták át a Green Awards díjakat, amelyekre idén 60 pályázat érkezett. A szakmai zsűri hét kategóriában emelt ki jó gyakorlatokat és példaértékű szereplőket.
Az Év Zöld Nagyvállalata címet a K&H Bank nyerte, amely 460 milliárd forintos zöld hitelállománnyal és közel 1000 milliárd forintnyi felelős befektetéssel vezető szereplő a hazai piacon. Az Év Zöld Kkv-ja a Lehel Radiátorgyár Cégcsoport lett integrált energetikai felújítási modelljéért, amely eddig közel ezer projektet valósított meg. Innováció kategóriában az eChemicles győzött, amely szén-dioxidból állít elő vegyipari alapanyagokat, moduláris technológiája ipari tesztelés alatt áll.
Az Év Zöld Beruházása díjat a Budapesti Szent Ferenc Kórház kapta energetikai korszerűsítéseiért és szemléletformáló programjaiért. Az Év Jó Ügye a Heti Betevő lett, amely több mint egy évtizede biztosít ételt a rászorulóknak, miközben csökkenti az ételpazarlást. Az Év Zöld Példaképe Sipos Katalin, a WWF Magyarország ügyvezetője, aki több mint 30 éve dolgozik a természetvédelemért. A Kuratórium különdíját a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary érdemelte ki, amely mesterséges költőfalat alakított ki a partifecskék számára kecskeméti gyárában.
Kapcsolódó cikkeink
60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új állatjóléti rendelet készül – megkezdődött a társadalmi konzultáció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Upcycling élelmiszer-kategóriát vezet be kínálatába a Knuspr Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >