Aszalt koktélnarancsot vont ki a forgalomból a Nébih
Kandírozott és aszalt narancstermékek ellenőrzésével folytatódott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) narancs terméktesztje, az üzletekben árult négy termékből egyet ki kellett vonni a forgalomból a megengedettnél magasabb színezéktartalom miatt.
Az aszalt, illetve kandírozott élelmiszereknél teljes körű laboratóriumi vizsgálatot végeztek, növényvédőszer-maradék, tartósítószerek, mesterséges színezékek, valamint jelölési előírások ellenőrzésére került sor – tájékoztatott közleményében a Nébih csütörtökön.
Három terméknél mindent rendben találtak a szakemberek, de az egyik cég által Magyarországon csomagolt aszalt cukrozott koktélnarancs mesterséges színezéktartalma mintegy négyszerese volt a megengedettnek, és ezek a színezékek az összetevők között sem voltak jelölve – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal.
A koktélnarancsban talált színezékeket az előírt határérték – kilogrammonként legfeljebb 10 milligramm – alatt nem tilos használni, de a jelölésen fel kell tüntetni nevüket vagy E-számukat, valamint „a gyermekek tevékenységére és figyelmére káros hatást gyakorolhat” feliratot is. A terméken ez a felirat sem szerepelt.
A tájékoztatás szerint az érintett tétel forgalomból való kivonásáról a Nébih azonnal intézkedett.
A vállalkozásnál az illetékes megyei élelmiszerbiztonsági szakemberek soron kívüli ellenőrzést is tartottak. A cég vállalta, hogy saját hatáskörben az összes kandírozott termékét kivonja a kereskedelemből, és valamennyi tételt laboratóriumi vizsgálatnak veti alá, amelyről a hatóságot folyamatosan tájékoztatja.
A vállalkozással szemben várhatóan több százezer forint nagyságrendű bírságot szabnak ki – közölte a Nébih. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >