Ásványvíz-palackozó céget vásárolt a Mol
A Mol megvásárolta a Fonte Viva Kft. magyarországi ásványvíz-palackozó céget, a vételárat üzleti titokra hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra – közölte a Mol Nyrt. pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a lépés illeszkedik a Mol 2030 stratégiájába, amely szerint a vállalatcsoport a hagyományos olajipari tevékenységi körét bővítve, új üzletágak és fogyasztói szolgáltatások felé is nyit.
A 2002-ben alapított Fonte Viva Kft. a magyarországi ásványvízpiacot látja el a somogyvári kutakból nyert kiváló minőségű szénsavas és szénsavmentes változatban kapható ásványvizekkel.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2017-es lezárt üzleti évben a Fonte Viva Kft.-nek 1 milliárd 465 millió 819 ezer forint volt az értékesítésből származó nettó árbevétele, ami több mint 214,4 millió forintos növekedés az előző évhez képest. A cég tavaly adózás után 125 millió 545 ezer forint értékű nyereséggel zárt, profitja 42,6 millió forinttal nőtt 2016-hoz viszonyítva.
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények csütörtöki záróára 2578 forint volt, az elmúlt egy évben a papírok legmagasabb ára 3350 forint, a legalacsonyabb pedig 2488 forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új Fresh Corner kioszkot nyitott a Mol a Liszt Ferenc Repülőtéren
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új szakaszba lépett a Nestlé ásványvíz‑üzletágának eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős vállalásokat tett az ásványvíz-palackozó cég a GVH eljárásának eredményeként
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új funkciókkal fejleszti a kiszállítást a futárpartnerei számára a Wolt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

